Egy újabb szomorú szál merült fel Fanni ügyében a halál lehetséges okaként. A lánynak ugyanis volt néhány barátnője, akik szintén a testükből éltek és jól ismerték a jelenleg őrizetben lévő B. Lászlót, aki náluk vett igénybe a szolgáltatást. Igen ám, de az elmondások szerint a férfi nem csak a Facebook fényképein tűnik erőszakos embernek, hanem a pr.stituáltakhoz is kifejezetten durva szexért járt.

A Marina-parton, a luxus lakótelepen, ahol Fanni is dolgozott sok más lány is fogad kuncsaftokat. Közöttük meglehetősen közismert volt a férfi, akiről durva történetek keringtek. Állítólag egy másik lányra bukósisakban rontott rá, kést szorított a torkához és halálosan meg is fenyegette.

Fanni volt kolléganői attól tartanak, hogy azon a végzetes estén is valami hasonló történhetett. Elfajult a B. László által igényelt erőszakos játszadozás, és ez a lány életébe kerülhetett. Mikor a férfi észrevette, hogy mit tett, pánikba esett és próbálva menteni a menthetőt, eltüntette a szerencsétlen lány maradványait. A környékbeli lányok állítják, szinte biztos, hogy a férfi valamilyen szer hatása alatt állt, emiatt is történhetett, hogy ilyen szörnyű véget ért az este.

Fanni utolsó napjaiban erősen megváltozott. Külseje szinte már nem is emlékeztetett arra, a lányra, akit a tévéből megismertünk.

Fanni utolsó fotója. Döbbenetesen néz ki rajta a fiatal lány

Fanni édesanyja szerint azonban inkább az a valószínűbb, hogy a gyilkosnak társai is voltak és valamilyen zsarolási ügy állhat a háttérben.

Fanni eltűnése óta sok levelet kapok. Van, aki azt állítja, hogy annak a férfinak, akit lecsuktak a rendőrök, társai is vannak, és van félnivalónk. Lehet, hogy azért nem mond semmit a rendőröknek, mert ő is fél ezektől az emberektől? Valaki egyenesen azt mondta, jobb, ha vigyázunk magunkra! Múltkor este egy férfi a házunk előtt állt: az egyik szomszéd szólt, hogy itt leskelődik valaki. Annyira megrémültem, majd’ kiesett a szívem.


B. László részlegesen már beismerte, hogy köze van Fanni eltünéséhez, a nyomozás és a keresés tovább folytatódik.

Nyomj te is egy megosztást!

.