Továbbra is nagy erőkkel keresik, de egyelőre nem találják a rendőrök VV Fanni holttestét. A nyomozás azonban folytatódik.

Egy belső informátor szerint a lánynak volt egy bérelt széfje az egyik budapesti bankban, azonban eddig a nyomozók ezt nem vizsgálták. A napokban azonban ennek a kulcsát is keresték a lány lakásán. Azt nem tudni, hogy pontosan mit tartalmaz, de Fanni minden bizonnyal valamilyen komoly értéket tárolhatott benne. A gyilkossággal gyanúsított férfi annyit már bevallott, hogy jól ismerte a lányt és ő az, akit tanúk azonosítottak, illetve videón is szerepel, amint Fannit cipelve elhagyja az épületet.

Már tartott a nyomozás, amikor egy szemtanú jelentkezett a rendőrségen, hogy látta, amint egy férfi az ölében viszi ki Fannit. Akkor az előzetesben lévő férfi azt mondta, hogy minden rendben, Fanni csupán bepezsgőzött, ezért viszi ölben. Bár a videófelvételen látszik, hogy a gyanúsított ölben hozza ki Fannit, állítása szerint a lány beleegyezett ebbe.

A rendőrség úgy gondolja, hogy ennek is köze lehet egy rejtélyes telefonbeszélgetéshez, amiről az egyik közeli ismerőstől szereztek tudomást.

Részlegesen beismerte tettét az őrizetben lévő férfi. De mi történt az utolsó napon? VIDEÓ

Fanni utolsó napjai. Szorul a hurok az elkövető körül

Az eltűnése előtt Fanni beszélt valakivel telefonon, valamilyen buliról, partiról volt szó. Ez akkor nem is volt meglepő, bár Fanni nem nagyon jár bulizni. A rendőrök most újra felkeresték azt a személyt, aki hallotta a telefonbeszélgetést. Mindennek köze lehet ahhoz, hogy az előzetesben lévő férfi próbálja terelni a figyelmet magáról. Nem csak ez, ami után nagy erőkkel érdeklődnek a rendőrök, ugyanis mint kiderült, Fanninak volt egy széfe az egyik belvárosi bankfiókban. Eddig ezt a széfet nem vizsgálták a hatóságok, a napokban azonban állítólag ennek a kulcsát keresték a lány lakásában. Arról nem tudni, hogy pontosan mit is kereshettek ott. Fanni minden bizonnyal készpénzt, illetve valamilyen értéket tárolhatott benne.

Nyomj te is egy megosztást!

.