Dina, amikor még azon őrlődött odabent, hogy miként hűtse le forró vérét és nyomja el Lóri iránti vágyakozását arra hivatkozott, hogy nem engedheti meg magának, hogy az apukája lássa, amint a kislányát megpocsékolja valaki az ágyban. Azon még túltette volna magát, hogy kinti barátja szembesül az ágyjelenettel, de a papa előtt azért már mégsem. Tegnap aztán robban a bomba és a repeszek egyszer és mindenkorra porig rombolták Dina sosemvolt imidzsét. Háromszor! Igen kedves olvasó háromszor is megvolt a lány Lórinak ezalatt a rövid idő alatt. Ez idáig valamiért csak a párbaj előtt elhált búcsúéjszaka felvételei kerültek ki, amit a döbbent lány olyan arckifejezéssel fogadott, mintha nem több tucat éjjellátó kamera kereszttüzében sokkolta volna apukáját, amikor jót tett Lórival. A háromszori alkalom azért is furcsa, mert az ilyen felvételeket mindig igyekeznek jól tálalni a szerkesztők, de most valamiért nem tették be adásba. Lóri viszont nem tudta tartani a száját és az egész sztorit elfecsegte Somának, így már jobban is érthető, hogy Dina miért nem mer hazalátogatni, de még felhívni sem a szüleit.

Na, de van itt nekünk egy másik lány is, aki már megjárta Lóri ágyát, sőt a fiú könyékig alaposan meg is matatta az alsó fertályait. Csak azért nem mentek tovább a fogadásból indított szexben, mert a fiúnak más tervei voltak akkoriban. Fogadásból bebújni valakinek az ágyába azért eléggé durva nem? De ez egy valóságshow itt minden előfordulhat, legyünk megértők Evelinnel. Igen ám, de szépséges Pochahontasunk ismételten fogadott egyet. Ezúttal Somával. Míg mások általában apróbb tárgyakat szoktak feltenni tétként, addig hősnők jobban szereti a kézzelfoghatóbb dolgokat. Érdekes módon a szerencse megint úgy hozta, hogy szegény lánynak teljesítenie kellett. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Az adakozó vesztes, Dinával ellentétben egyáltalán nem kényes a papája véleményére, nyilván úgy van vele, hogy ne nézze az érzékeny jeleneteket az öreg, ha meg mégis akkor magára vessen.

Így aztán az elfajult fogadás folyamányaként az éjszaka Soma is megtapasztalhatta, hogy milyen jó b.szás Evelin (Evelin saját minőségjelzése). Az éjszaka nagyon jól sikerült, a gavallér fiú elárulta újdonsült menyasszonyának, annyira elégedett az árúval, hogy legszívesebben Evelin anyját is megdugná. Mi is lehetne ennél nagyobb dicséret egy erkölcsös lány édesanyja számára. Azért, ha ez a dolog folytatódna netán odakint, Soma ne lepődj meg, ha családlátogatáskor a papa nem fogad majd kitörő örömmel és a feleségétől a lehető legtávolabb ültet majd a bemutatkozó ebédnél.

Evelin már a második fiút teszi boldoggá a Villában. Az éjszakai kamera mindent lát. Nem egy apa szemének való videó

Evelin apukája most ne nézzen ide!

Somának sajnos az örökérvényű igazságot is meg kellett tapasztalnia: Egyszer hopp, másszor kopp. Galád elemek ugyanis meglopták és hosszas nyomozás után derült csak ki, hogy melyik társa volt az, aki az üzleti célra eltartalékolt cigarettáit saját élvezetére tulajdonította el. Az eset miatt elég komoly balhé alakult ki. Ráadásul pont Evelint vádolta meg a károsult, mert a szokás szerint csatakrészeg Mici őt helyezte a vizsgálat célkeresztjébe. Persze az igazság itt is odaát volt.

Nyomj te is egy megosztást!

.