Az a különleges ebben a játékban, hogy néha döbbenetesen lehet látni, hogyan olvad le pillanatok alatt a cukormáz némely emberről. Bármekkora is az elhatározás és mutathat eleinte csodásan vonzó képet magáról a beköltöző, hosszú hónapokig képtelenség színészkedni.

Persze van, akiknek már néhány nap is sok és hagyva a csodába az egészet, inkább a sutba dobja a jól felépített karakterét, amelytől az áhított nyeremény megszerzését remélte. Evelin bár még nem tudja, de nagyon úgy tűnik, hogy véglegesen elásta magát, ami a nézőket illeti. A kedves, mosolygós lány, aki a napokban bejött és, aki mindenkivel közölte, hogy a legutolsó dolog, amit odabent tenne az a szex, immár letörölhetetlenül egy markáns jelzőt vindikált ki magának azzal, hogy a tegnap délután közzétett vágatlan videón, pusztán egy fogadás ürügyén, alapos betekintést engedet a kamerának a legintimebb testnyílásába. Arról nem beszélve, hogy a fogadalma ellenére lámpafénynél feküdt alá Lórinak bármilyen érzelem nélkül.

Elsőre még a szerkesztők is úgy érezhették, hogy talán túlzás is ez a jelenetet leadni, meg talán nem is akarták ilyen gyorsan a kukába dobni a lányt, aki még nem is sejti, hogy milyen videó kering róla az interneten. Mert bizony volt már sok laza erkölcsű lány a valóvilágokban, de a mostani jelenet mégis csak egyedi, sok tekintetben. Arról nem beszélve, hogy bár Vivien sem arról híres, hogy túlzottan szégyellős lenne, de neki a korlátozott agykapacitása miatt könnyebben elnézünk mindent. Ő amolyan kis jóindulatú fruska, aki bár nagyokat csetlik, botlik az életben, de alapjában véve nem rosszindulatú. De Evelin teljesen más kategória. A lány pontosan tudja mit és miért csinál és pusztán hideg döntés alapján képes volt bebújni Lóri ágyába a várható pozitív eredmények reményében. A hab a tortán, hogy miután két perc alatt erkölcsileg megsemmisítette magát, Lóri még meg is tagadta, hogy befejezze vele az aktust. A megalázott lány pedig mindössze annyit tudott válaszolni a példátlan esetre, hogy: „Pedig jó bas.ás vagyok”


Evelin videója cenzúrázatlanul, amit, ha kijön nem biztos, hogy látni akar majd:

Evelin a paplan alatt és a paplan felett

Vannak egyéként olyan vélemények, hogy bár hatalmas csattanó volt ez a befejezés, de nem kizárt, hogy egész egyszerűen a stressztől nem volt akcióképes Lóri és emiatt ilyen frappáns módon oldotta meg a végjátékot. Mindenesetre nincs lefutva még ez a mérkőzés, a szőkére pingált fiú továbbra is két lányt bolondít, Dina nemsokára szintén ott köthet ki, hol nemrégen még Evelin dobta le a bugyiját. Mindez pusztán idő kérdése.

Nyomj te is egy megosztást!

.