http://vipzone.reblog.hu/files/vivi_hunor.jpg?full=1

Nehéz elhinni, hogy Vivi nem fizetett alkalmazott, akit titokban becsempésztek a műsorba, hogy jó pénzért gondoskodjon a benti fiúk libidójának kordában tartásáról. Pedig a tinikorból alig kifelé tipegő szőke szépség valóban önszántából tette szét kecses kis lábait három különböző fiúnak, alig két hónapon belül. Úgy, hogy eközben elméletileg még odakint is van egy gyűrűs vőlegénye. Két hete Krisztián kiesésekor összetört szívvel és zokogva tett ígéretet, hogy kitart és megvárják egymást, hogy odakint együtt kezdjenek új életet. Hasonlóan, korábbi ágypartnere, Radics kieséséhez. Ehhez képest tegnap este, a magát szívtiprónak hivő Hunor is célba ért. Igaz bár harmadikként, de ős is megtapasztalhatta, hogy milyen az, amikor Vivien szerelemből oboázik. A törzsnézők jól emlékezhetnek, hogy a nagytermészetű lány korábban kifejtette mennyire nem szereti ezt a fajta adakozást az ágyban és csakis kizárólag akkor alkalmazza, ha szerelembe esik. Szerencsére eddig mindhárom partnerénél megvolt a nagy érzés és nem is volt akadálya, hogy Radics, Krisztián és immár Hunor is Vivien gyönyörű ajkai között tapasztalja meg mire képes a szerelem.

A következő videó romantikus lelkületű olvasóinknak egyáltalán nem ajánlott:

Vivien megmutatja mennyire szerelmes Hunorba, de a fiú sem marad adósa

Persze nem csak ez történt az éjszaka. Hunort cseppet sem zavarta, hogy a még ki sem hűlt Krisztián korábbi ténykedésének nyoma Vivienen és megtörtént, aminek nem kellett volna. A kislány ezzel nehezen megdönthető rekordot állított be. Soha eddig még senki nem tett még csak hasonlót sem a Valóvilágok történetében. Talán jobb is, hogy szinte bizonyosan kiesik majd most vasárnap. Hiszen esetleg képes lenne még újabb kalandokba bonyolódni Rolival és Lacikával is, ha a közönség nem állítja meg az alsótájékon oly annyira adakozó kedvű VV Vivient.

Amúgy tényleg nehéz megérteni, hogy egy fiatal és csinos lány mi okból teszi ki egy ilyen elképesztő megaláztatásnak magát és a családját a képernyőn. Hiszen azt csak sejtenie kell, hogy nem fogadja kitörő taps az elképesztő produkcióját. Persze egy lehetőség még van. Talán célzottan a legősibb mesterségre készül és a műsor egyértelműen remek alkalomnak kínálkozott, hogy felkeltse a leendő kuncsaftok figyelmét a portékájára.

Nyomj te is egy megosztást!