http://eloben.hu/uploads/2016-09-06/24edfb02fd1d82fe219439d43adcb8b9_640.png?full=1

Sok verziót elképzeltünk már, hogy Dina miként távozik majd a játékból, de a mostani lehetőségre nem gondoltunk. Várható volt, hogy bármely párbajon elvérezhet, köszönhetően a jelenlegi hihetetlen népszerűtlenségének, amit elsősorban a pokróc stílusának köszönhetett. Ha a nézőkön múlna nagy valószínűséggel a lány már ma este kint éjszakázna. Éppen ezért nem is az ő kezükbe került a döntés. Na de miről is van szó? Amint a felvételen is látszik Tivyvel akadt konfliktusa Dinának, aminek hatására elkezdte ütlegelni a fiút, amit a szabályok a legszigorúbban tiltanak. Persze jól jellemző a szerkesztők pártosságára, hogy korábban, a VV6-ban, amikor Simon tépte le Viki pólóját, egyszerűen egy nézői szavazással kizáratták a fiút. Most is kell a súlyos retorzió, mert az erőszak legkisebb formáját is meg kell torolni, de Dinához valamiért nagyon ragaszkodnak a játék gazdái. Nem lehet odavetni a vérszomjas nézőknek, akik minden bizonnyal azonnal kiszavaznák az értékes karaktert. Hiszen napokra van már csak attól, hogy Lórival beérjen a szerelmük és azt megpecsételjék azt az ágyban.

Persze így is kétesélyes a dolog, hiszen nyilván lesz olyan játékostárs, aki taktikai döntést hoz és a kizárásra szavaz majd. De ők is tudják, hogy ez esetben egy új játékos fog bemenni, ami az utóbbi tapasztalatokat nézve nem biztos, hogy olyan jó döntés lenne. Gondoljunk csak vissza az utolsó VV-re, ahol a későbbi nyertes, VV Robin is pótjátékosként érkezett, de ugyanez volt a helyzet a másik realitynél, a Farm-nál is. Farm Gabi szintén utolsóként, csereként ment, látott, és győzött. Mondjuk racionális döntést nehéz elvárni ezektől az emberektől, de ha egyvalaki átlátja az összefüggéseket, akkor talán a többiek is megértik azokat. Dina sorsa mindenesetre a többiek kezében van és könnyen lehet, hogy dicstelenül fog távozni, csak úgy, mint elődei VV Zsuzsa és VV Simon.

Furcsa módon volt már korában is fizikai ütlegelés ebben a szériában, de akkor egy olyan játékos által, akinek még komolyabb feladata van a későbbiekre nézve. Vajon mi lett az ő büntetése a történtekért? Eláruljuk semmi, sőt. Érdemes megnézni ki volt az, mi történt akkor és most.

Nézd meg ezt a videót, mert nemsokára törölni fogják:

Van, aki verekedhet és van, aki nem

Mondunk még mást is. A VV6-ban Simon kizárása után szintén volt egy kisebb verekedés, amit az éjszakai online közvetítésbe került bele véletlenül. Ott Iza lekevert egy hatalmas pofont Aureliónak. Igen, azt. Nem csak egy olyan kis taslikát, hanem egy kifejezetten jókora pofont. A csatorna akkor még csak bele sem tette a történteket az összefoglalóba, sőt a rögzített felvételeket azóta mindenhonnan töröltette. Nem véletlen talán, hogy mostanra már nem is sugározzák az éjszakai online-t. Csak baj lehet belőle.

Most tehát várjuk, hogy Dina sorsa eldőljön. Ha a szerkesztőknek lenne egy kis dramatikus vénájuk, a játékostársak egy kört alkotva, az udvaron szavaznának a hüvelykujjukkal a bűnös felett, aki ilyen komoly vétséget követett el a játék szentsége ellene.

Nyomj te is egy megosztást!

.