Azt mondják a szakértők, hogy a legtöbb ember a 4. hónapban törik meg az előzetesben. Addigra feladja a reményt és szinte meg is könnyebbül, ha bevallhatja a tettét. Nos, a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B Lászlónak erre bőven lesz alkalma, mert tegnap megkapta a bíróságtól, immár másodszorra a 90 napos letartóztatását. Informátorok szerint mostanra a férfi teljesen magába fordult, láthatóan nagyon rosszul viseli a kényszerintézkedést. A nyomozók nem is titkoltan azt várják, hogy lassan, de biztosan megtörik és feladja a makacs hallgatást. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy igen komoly nyomot talált a rendőrség, sőt úgy néz ki, hogy egy frissiben felfedezett ipari kamra felvétel segítségével azt is megfejtették, hogy a gyilkos hová rejthette az áldozatának maradványait.

Különleges, eddig nem is sejthető fejlemények a következő videóban, ahol egészen furcsa titkok is napvilágot látnak az egykori VV Fanni halálával kapcsolatban. Lehet, hogy végleg lehull a lepel a gyilkos kilétéről?


Végre nyomon a rendőrség! Fény derült a titokra?


Nyomj te is egy megosztást!

.