Fotómontázs: Indianmore


Elég komoly bűncselekménnyel vádolja a rendőrség Lajcsit, ennek ellenére nem látta indokoltnak a hatóság, hogy korlátozza őt és a szintén gyanúsított feleségét, hogy utazgassanak, ha kedvük tartja. A Galambos család élt is a lehetőséggel és a jelek szerint kipakoltak a hatalmas kúriájukból és eltűntek az országból. A körülmények egyre gyanúsabbak és arra utalnak, hogy egyáltalán nem egy rövid kirándulásról van szó, mint azt a mulatós zenész korábban állította.

Hetek óta bútorszállítók jönnek-mennek, komoly nagy autók, nem ám kis furgonok. Még éjszaka is fordultak, elég nagy zajjal járnak, de senkivel sem állnak szóba, kerülik a falusiak társaságát. Hétfő reggel is zárt utánfutóval érkezett több ember, az udvaron pakolnak megállás nélkül. Az is furcsa, hogy már nincs kivilágítva a ház, legalább egy hete mindössze egy pici lámpa fénye pislákol esténként, nyilvánvaló, hogy kiürítették az egész házat, és jelenleg nem lakik benne senki. A megszokott nagy életnek nyoma sincs, még a bébiszittert sem láttuk legalább egy hete.

(A szomszéd, aki mindent lát)


Akkor még az a hír járta, hogy egy olaszországi kirándulásra távozott a család, de aztán egy Mexikóba tartó repülőre várva kapta le őket egy szemfüles rajongó.

Lajcsi már korábban is erős sértődöttségének adott hangot az ellene folyó eljárás miatt és kilátásba helyezte, hogy ennek retorziójaként elhagyja az országot.

Felmerült bennünk, hogy a lelki sérülések miatt, amelyek itt értek bennünket, elmegyünk egy időre. A gyermekeim akár egy-két évet külföldi gimnáziumokban is tanulhatnának. Külföldön nyilván nem egy kétszáz hektáros kúriát vennénk vagy bérelnénk. Egy lakás bőven elég lenne, három-négy szobás.

(Lajcsi, a sértett gyanúsított)



Mexikóval nincs kiadatási egyezménye Magyarországnak, így, ha a 30 milliós rezsicsökkentéssel gyanúsított házaspár úgy dönt, hogy sértődöttségük okán nem hajlandóak tovább részt venni a büntetőeljárásban, akkor az óvatlan rendőrök legfeljebb egy reménykedő Facebook üzenetben kapacitálhatják majd őket a hazatérésre.

Elmentek, ez tény. Ügyfelem a napokban felvette velem a kapcsolatot. Az igazságszolgáltatás megy a maga útján, a folyamatban lévő eljárásra továbbra is meghatalmazásom van. A szükséges nyomozati cselekmények zajlanak, ezeket ez nem fogja akadályozn.

(dr. Fröhlich Krisztián, a bizakodó ügyvéd)

Nyomj egy megosztást!

.