Mi történt Viviennel a zuhany alatt?

Fürdeni márpedig muszáj, különben….

Egy szívként dobban és újra lendületben az ország. Tegnap este óta ismét VV Dina az első számú célpont a szavazók célkeresztjében. Most pedig már nehéz lesz olyan praktikát találni, amely megmentheti a szlovákiai magyar lányt attól, hogy visszaebrudalják csendes falujának kiskocsmájába, a pult mögé. Ingyenes műsorötlet az RTL-nek: igazán rászánhatna a csatorna egy forgatócsoportot, hogy egy hétig kövesse majd a visszatérő lányt és rögzítse a lakosok és nem utolsósorban a volt barát reakcióit, amikor megjelenik a visszailleszkedni szándékozó Dina. Persze tudjuk, hogy inkább lerágja tőből a tűsarkait, minthogy egy jó darabig arrafelé vegye az irányt. Már, ha kiesik. Mert persze most mindenki arra számít, hogy vasárnap lesz az utolsó nap, amit eltölthet odabent. De ki tudja, hátha jó választás volt, hogy Dávidot hívta párbajra.

Választhatott volna könnyebb ellenfelet is, de a fiú sem az a bitang erős fickó, akiért nézők tízezrei ontanák könnyeiket, ha kiesne. Vasárnap este viszont a többség bárkire szavazna Dina ellen. Ez prognosztizál is egy erős párbajgyőzelmet Dávid számára, aki ezek után alaposan meg lesz majd győződve arról, hogy neki bizony a rangsor tetején van inkább a helye.

De mi még most is azt mondjuk, hogy senki ne igyon előre a medve bőrére.

Már a korábbi szériákban is volt egy-egy ember, aki úgy gondolta, hogy elsőszámú tevékenysége nem a fürdés lesz a Villában. Elvégre szórakoztatni ment be és nem azért, hogy lekopjon a bőre. Meg egyébként is, akinek nem tetszik, az ne szagolja! Aurelio csoportjában Vikiről volt köztudomású, hogy csak minden másnap hajlandó magát betuszkolni a zuhany alá, ami meglehetősen sérelmeztek is az érzékenyebb orrú társai. Utoljára pedig buja természetű VV Fanniról derült ki, hogy olyan büdös volt a lába, hogy azt hitték direkt gumicsizmában alszik a takaró alatt.

És igen. Most is kiderült, hogy némelyek elsőszámú célja a bolygó megmentése és aktívan küzdenek a vízkészlet megtartásáért. Van, aki nem hajlandó afféle hívságokra pazarolni az értékes ivóvizet, mint a mosakodás. Elvégre vannak a világnak olyan tájai, ahol szomjaznak!

Dávid a megmondhatója pontosan, hogy honnan jön a szag, de tény, kerek perec megtagadta, hogy néhány játékostársával intim közelségben aludjék. Hivatkozva a higiénia hiányának szagos következményeire. Érdekes módon csak egy ember, egy lány volt az, aki valamiért hevesebben reagált a felvetésre, hogy esetleg valakinek ismételten büdös lehet a lába.

Mai 18 karikás ajánlatunk nem akármilyen csemege. Megmutatjuk micsoda veszedelmes következményei lehetnek a fürdésnek. Végül is, ha megtekintjük talán megértjük azokat, akik inkább nem is merészkednek a zuhany alá. Kinek hiányzik ez? A videón Vivient láthatjuk a zuhany alatt, természetesen anyaszült pucéran. De nem is ez a lényeg, mert ezt már megszokhattuk. Hanem az ami történik vele a fürdés hatására. Csúnya jelenet, csak erős idegzetűeknek:

Veszedelmes a tisztálkodás, bárki beláthatja

Ne feledjük lehet már szavazni, hogy ki nyerje meg a vasárnapi párbajt. Sokaknak nem fog tetszeni a véleményünk, de azért félve megjegyezzük, hogy a sótlan Dávid elveszítésével dramaturgiailag legfeljebb annyi kár érné a műsort, mintha kitörne az ebédlői nagyasztal egyik lába. Ettől függetlenül győzzön a nézői akarat. Azután, ha unjuk majd magunkat a műsor alatt, legfeljebb írunk a szerkesztőknek, hogy tegyenek be néhány tuját a kertbe, hogy szórakoztassák a nagyérdeműt.

Nyomj te is egy megosztást!

.