Survivor Charlie fényképe. 


Benedeknek meggyőződése, hogy csapata lesz a végső nyertes. Az Ibon vezéralakja azután jutott erre a meggyőződésre, hogy előretolt felderítőként vendégeskedtek pár órát a riválisoknál. Megtekintette azok szálláshelyeit és próbáltak felcsípni minden lehetséges információt, hátha megtalálják a bölcsek kövét és annak segítségével esetleg közelebb kerülhetnek a velük eddig oly zordan bánó Fortuna kegyeihez. Nos, a látogatás után Benedeket békés nyugalom szállta meg és mint mondta érzi már, hogy a győztes csapat tagja ő. Hiszen náluk béke, vidámság honol, ráadásul egy kupacban is alszanak, ami véleménye szerint a győzelemhez vezető egyenes út, hiszen a lúzer ellenfeleik között komoly ellentétek burjánzanak, ráadásul azok még csak nem is alszanak egy rakáson. A törzs tagjai átszellemülten helyeseltek, egyikőjüknek sem volt annyi esze, hogy megjegyezze, nem egy buddhista jógatáborban vannak, ahol tényleg komoly tényező lehet a belső lelki békén alapuló egymás irányába tanúsított imádat. De ott ahol egy összhangot és testi erőt igénylő feladatmegoldásra van szükség, hogy másnap enni is tudjanak valamit, ott nem biztos, hogy elegendő a rózsaszín felhős hurráoptimizmus.
Sebaj! – mondják, majd a most következő védettségi játékon lealázzuk a Buwayákat a szeretet erejével. Lilla ráadásul előhúzza a tarsolyából a végső fegyvert, ami véglegesen meghozza majd nekik a győzelemsorozatot. Talán nem lőjük le a poént előre, ha megsúgjuk, hogy az Ibon törzs ezek után ismételten egy totális vereséget tudott csak összehozni, ami után szokás szerint ki kell majd vetniük maguk közül egy újabb embert. Na de ne ugorjunk ekkorát! Mi is volt az a fantasztikus varázsfegyver, amely arra lett volna hivatott, hogy folyamatos diadalra segítse őket? Ha a kedves olvasó megtekinti a lenti videót és szembesül a szuper ötlettel, akkor talán igazat ad nekünk, hogy az is csoda, hogy ezek után a csapat tagjai egyáltalán ki tudtak állni a megmérettetésre. Lassan tényleg a totális szerencsétlenség csapata lesz a sárga színben kínlódó Ibon csapat.

Nézd meg a varázsfegyvert, amitől nyernie kellett volna az Ibon csapatnak:

Végül is a Buwaya diadalmaskodott annak ellenére, hogy előző nap az ellenfél komoly vérfrissítést kapott Tomi személyében, aki úgy néz ki mint egy óriási viking, ráadásul 6 évig katonáskodott állítólag. Mostanra a fiú kezdeti ázsiója kb. a tizedére csökkent a csapattársak és a nézők szemében egyaránt. Teljesítményéből ítélve nem kizárt, hogy a leszolgált 6 év jelentős részét raktárosként, vagy körlettisztítóként töltötte valahol a többségnek komoly csalódást okozó méretes újonc.
"Nemhogy katona, óvodába nem tenném be..."




Nyomj te is egy megosztást!

.