http://vipzone.reblog.hu/files/pump_krisz3.jpg?full=1

A szerkesztők titkos terve szerint Krisztián úgy költözött be a Villába, mint a jóképű, tetovált macsó, aki a játék során sorban töri majd össze a női szíveket. Nem tudni, hogy pontosan miért esett rá a választás, hiszen erre a szerepre nyilván találhattak volna alkalmasabb alanyt is. Akinek a múltja nem teszi egy az egyben hiteltelenné a rászabni szándékozott karakter.

A rossznyelvek szerint ugyanaz a személy állhat a háttérben, akinek nagyrészt majd a vasárnapi kiesését is köszönheti a mit sem sejtő fiú. Ez az illető nem más, mint Pumped Gabó, akinek fantasztikus szárnyalását már korábban is megcsodáltuk a csatornájánál. Ő az, aki szintén csodálatosan elboldogult egy darabig a lazamacsó, csajozógép figurával, aminek többek között egy saját valóságshowt is köszönhetett. Menet közben aztán valahogy kiderült, hogy Pumpás Gabi nem biztos, hogy a lányokra gerjed, amely feltevést azt támasztott alá legfőképpen, hogy megközelítőleg több tucat meleg p.rnófilmben szerepelt, közöttük olyanokban is, amelyek témája még a toleránsabb nézők biztosítékait is kisütötte. A hírek úgy szóltak, hogy bár több tízmilliós nagyságrendű honoráriumot is kaphatott Gabó, abból már egy fillérje sem maradt. Annak idején az anyukája készítette még számára az uzsonnát, mikor a melegfilmes forgatásokra indult, így feltehetően a gondos mama osztotta be a fizetését, ami ennek ellenére, vagy éppen ezért kámforrá vált.

A folyamatos tévészereplése szintén nem kevés jövedelem landolt Pumped bankszámláján, de valamiért mostanában ismét anyagi gondokkal küzd, arról pedig nem szólnak a hírek, hogy egy újabb műsort szándékozna ráépíteni az RTL klub.

Mit tehet ilyenkor egy ilyen kreatív fiú, aki a jelek szerint ráadásul elképesztő jó kapcsolatokkal rendelkezik a csatornájánál? Nincs valami olyan műsor, ami elég jó fizet ahhoz, hogy részt kérjen a tortából? Persze Gabó nyilván túl ismert, hogy egy olyan játékban elindulhasson, mint a Valóvilág, de van őneki egy igencsak közeli ismerőse, aki talán nagyon is megfelelhet a célnak. Mert ugye, VV Krisztián nem más, mint Pumped Gabó egyik melegfilmes partnere, akivel oly alaposan feltérképezték egymást testét, hogy a Google sírva könyörög a receptért. Igaz a játékban már foglalt az ügyeletes melegfiú szerepe, hiszen Ken baba, alias VV Greg már lefoglalta azt. De sebaj, talán el lehetne adni az ostoba közönségnek Krisztiánt, mint a vadmacsót, aki lángba borítja a női szíveket a képernyő előtt és akik szavazataikkal majd egészen a 36 milliós csekk átvételéig repítik VV Krisztiánt.

Az alábbi videót csak erős idegzetűeknek ajánljuk:

Pumped Gabó és VV Krisztián szerelme a filmvásznon


Persze ez egy puszta fikció a részünkről, hiszen senki sem feltételezi, hogy a játékban, illetve a csatornánál bármilyen nepotizmus uralkodna, illetve, hogy VV Radics felháborító vádjaiból bármi is igaz lehetne. Emlékezetes, hogy az elsőként kiesett játékos nem átallott olyanokat mondani, hogy a játékban, illetve a csatornánál csakis azok juthatnak nyerő helyzetbe, akik a férfiszerelem művészetében meglehetősen jártasak és attól sem riadnak meg, hogy kamatoztassák is az effajta képességeiket.

A képzeletbeli mestertervet egyetlen rozsdás csavar siklatta ki csupán. Valahol feltűnt ugyanis, hogy VV Krisztián milyen kísérteties hasonlóságot mutat Pumped Gabó szerelmi jeleneteinek másik szereplőjével. Az információ azután már aznap kiszivárgott, ahogy a nagy reményekkel beköltöző Krisztián mögött döngve becsapódott a Valóvilág kapuja. Így aztán az azóta eltelt egy hónap alatt a nézők le is vonták a tanulságot és ítéletet is hirdettek. Aki olvassa a kommenteket az megtapasztalhatta, hogy nem maga a tény okozta a fiú vesztét, hogy milyen filmekben és kivel szerepelt, hanem az, hogy egy teljesen hamis sztorit akartak lenyomni a torkukon pofátlan módon. -Tegyük hozzá, hogy az sem használt neki, hogy összebútorozott a Villa kurtizánjával, Viviennel és a lányokkal szemben alkalmazott tárgyalási stílusa szintén egy további szöget jelent a koporsójába.

Tegnap este kiválasztás volt, ahol a lakóknak dönteniük kellet, hogy kit küldenek majd párbajra. Krisztián eléggé szerencsétlen módon úgy döntött, hogy akárcsak Csoki, ő is magára rakatja a jeleket és egy gyengének ítélt játékos ellen párbajozni fog. Most még nem tudja, de ezzel nyilvános harakirit követett el. Az esti összefoglaló utáni elképesztő kommentcunami és az előzetes szavazások talán az egyik legradikálisabb szavazatkülönbséget prognosztizálják és bizony nem a meggondolatlan fiú javára. Pedig egyelőre még csak nem is ismert a párbaj másik szereplője, de Facebookon olvasható indulatos párbeszédek szerint, látatlanban ellene szavazott a nézők egy igen döntő hányada.

Még egy volt RTL-s is kiakad, amikor meglátja VV Krisztiánt a játékban. Neki is nagyon bűzlik valami:

Aurelio meglátja Pumped Gabó sz.expartnerét, VV Krisztiánt a tévében



Azt nem tudni, hogy Pumped Gabó milyen érzésekkel várja a párbajt. Ha esetleg volt szerepe abban, hogy Krisztiánra ezt a méltatlan szerepet osztották és bejuttatták, akkor várt-e ellentételezést a közreműködésért cserébe, akkor most erősen csalatkoznia kellett. És persze akkor is, ha csak az önzetlen szeretet, a régmúlt idők kéjes emlékei motiválták a tetteit, akkor sem várhatja teljes nyugalommal a vasárnapi párbajt, hiszen ő már tudja, hogy mi fog várni egykori partnerére, ha kiesik a játékból. Erre pedig gyakorlatilag 99%-os esélye van jelenleg.

Nyomj te is egy megosztást!