A VV9 egyik legnagyobb talánya volt eddig, hogy vajon ki dugta el szegény Zsuzsu holmiját, amitől alaposan össze is tört szerencsétlen lány szíve. Aki követte a játékot talán még emlékszik is a következményekre, hiszen Zsuzsu Rolit vádolta meg, sőt még hazugságvizsgálatra is küldte, hátha sikerül besároznia ellenfelét.

A vizsgálaton azonban egyértelműen kiderült, hogy a fiúnak semmi köze nem volt a tárgyak eltüntetéséhez, amik korábban “véletlenül” meg is kerültek.

Már hónapok óta téma a fórumokon, hogy a szerkesztők vajon miért titkolják, hogy ki fosztotta meg Zsuzsut a számára annyira fontos kellékektől. Senki nem értette, hogy mi oka lehet a játék irányítóinak arra, hogy ne mutassák meg az igazságot. Azután egyre hangosabbak lettek azok a felvetések, hogy esetleg maga Zsuzsu lehet a háttérben, akiről az elmúlt hetekben egyre több rajongója pártolt el a vállalhatatlan viselkedése miatt. Azt azonban még a csalódott rajongók is csak nagyon kétkedve fogadták, hogy a korábban őszinte szívűnek hitt kedvencük képes lett volna ekkora mérvű aljasságra, hogy mást vádol meg a saját tette miatt, ráadásul előre megfontolva.

Most azonban tényleg kapaszkodjanak meg VV Pinokkió elvakult rajongói, mert eddig tartott a varázslat és a szemfényvesztés. A szerkesztők próbálták titkolni az igazságot, ameddig lehetett, de még az egykori VV-sek gyomra sem bírta befogadni a hazugságot és elmondták, hogy ki és hogyan tüntette el a tárgyakat. Fogódzkodjunk meg! Zsuzsu, az őszinteség királynője, az egyszerű leány a becsületesség mintaképe saját maga állt a háttérben. Ő volt a tettes a kárvallott és a vádló is egy személyben. Gyakorlatilag rendkívül rafináltan gondoskodott róla, hogy hetekig róla szóljon a műsor és egyben rossz színben tüntesse fel a rivális társait.

Íme a titokzatos történet megoldása és VV Zsuzsu óriási hazugsága:

VV Pinokkió bukása. Kiderült az igazság - ennyit az őszinte lányról

A tiszta szívű Zsuzsu most éppen a párbajára készül és ismételten arra számít, hogy a rajongói tovább segítik. Eközben titokban dörzsöli a tenyerét és jól mulat azon, hogy egyszerű gondolkodású szavazóit milyen könnyű megvezetni és készül már a 36 milliós nyeremény bezsebelésére.

Nyomj te is egy megosztást!