http://vipzone.reblog.hu/files/zsu_sok.jpg?full=1

Mi magunk is sokat gondolkodtunk már azon, hogy vajon Zsuzsu tényleg ennyire együgyű, vagy esetleg az egykori VV Simon mintájára felépített egy szimpatikusnak beállítható karaktert és azzal megpróbálja megvezetni a nézőket. Aki nézte a korábbi adásokat az emlékezhet VV Edinára, aki megszólalásig hasonló értéket képviselt és kevés híján be is jutott a döntőbe. Ő ott rontotta el, hogy nem bírt a vérével és elbújva szexszeltek a szaunában Lacival. Az igazság így, vagy úgy hamarosan kiderül, hiszen Zsuzsu idekint majd elmondja, vagy kimutatja mi is a valóság.

Nem gond az egyébként, ha ő a lányokat szereti, sőt még az sem, ha eltitkolja. Az viszont azért felvet néhány kérdést, amit az állítólagos egykori barátnő futólag megemlít. Vagyis, hogy Zsuzsu egész egyszerűen a korábbi adásokat áttanulmányozva betanult egy bolondos karaktert, amivel tudta, hogy megvezetheti a nézőket. Várakozása egyébként úgy tűnik, hogy be is igazolódott, mert az egyszerűbb gondolkodású nézők valósággal imádják a lányt amiért az szerintük önmagát adja a játékban. Van egy videónk is, amit még a beköltözése előtt forgattak vele és ahol a most kiderült infókhoz hasonlóan ő is céloz rá, hogy gyakorlatilag kitalált karaktere révén akarja elnyerni a nézők kegyeit és a 36 milliót. Az már csak a mi külön észrevételünk, hogy érdekes módon ebben a gárdában egyedül ő nem került komolyabb kapcsolatba egyetlen fiúval sem odabent. Döntsenek az olvasók, itt már megált a tudományunk. De, ha igaz, akkor az egy eléggé nagy arculcsapás lesz némely Zsuzsu rajongónak. Szóval csak óvatosan!

Íme a vírusként terjedő irás, ami lehet, hogy Zsuzsu végzete lesz:

VV Zsuzsuról különös hírek keringenek. Lehet, hogy megvezette a rajongókat?



Ha igazak a most terjedő információk, akkor pont egy ordas nagy kamu, amiért annyira szeretik kedvencüket a Zsuzsu rajongók. Mi egyelőre nem foglalnánk állást, de a kísérteties hasonlóság VV Edinával azért bennünket is ébresztett apróbb kételyeket.

Nyomj te is egy megosztást!