Blikk

A november 20-án eltűnt Novozánszki Fanni édesapja és édesanyja a múlt hét végén összepakolták lányuk ruháit, bútorait a budapesti albérletében, s hazavitték magukkal Martonvásárra.

A szülők titokban még reménykednek, hogy lányuk hazatér, de tudják, erre már szinte semmi esély, a rendőrök két hete közölték velük, a továbbiakban csak Fanni holttestét keresik.

A november 20-án eltűnt Novozánszki Fanni édesapja és édesanyja a múlt hét végén összepakolták lányuk ruháit, bútorait az egykori ValóVilág-szereplő budapesti albérletében, s hazavitték magukkal Martonvásárra – ehhez minden lelkierejükre szükségük volt.

A szülők titokban még reménykednek, hogy lányuk hazatér, de tudják, erre már szinte semmi esély, a rendőrök két hete közölték velük, a továbbiakban csak Fanni holttestét keresik.

- Szomorú, hogy csak ennyi marad egy ember után. Dobozok, zsákok... – csuklott el a megtört édesanya, Kati hangja. – Néztem Fanni ruháit, szebbnél szebb darabok, olyan jó ízlése volt a lányomnak! Nem bírtam ki zokogás nélkül, amikor a kezembe került egy pólója, amin a saját arcképe volt, de az is megviselt, amikor találtam róla egy festményt. Senkinek nem kívánom, hogy ezt át kelljen élnie. Elvették a gyönyörű lányomat, ezért valakinek felelnie kell!

Fanniról egyre különösebb felvételek kerültek elő:

Fanni utolsó pár napja. Döbbenetesen nézett ki már ekkor - videó

Fanni két kutyája, Minnie és Kevin egy ideig a lány volt párjánál vendégeskedtek, majd egy barátnő vigyázott rájuk, ám a család már az ebeket is hazavitte, azaz minden, ami egykor Fannié volt, már a család martonvásári házában van.

– Nem is tudom, mit kezdünk ennyi mindennel. Ha Fanni hazajön, mindent visszakap, de tudom, hogy ez már nem történik meg – zokogott a gyászoló édesanya.

A lány eltűnésével kapcsolatban november 27-én előzetes letartóztatásba helyeztek egy férfit, aki még nem tett beismerő vallomást.

Információk szerint azonnali hatállyal kirúgták azt a recepcióst, aki Fanni eltűnésének estéjén adott szolgálatot. Az éppen ügyelő portás ugyanis szinte semmit nem vett észre a történtekből, pedig a hírek szerint elrablója a dulakodást követően ölben cipelte le az épület mélygarázsába az alélt lányt, akit kocsijának csomagtartójába gyömöszölt.

Nyomj te is egy megosztást!

.