http://vipzone.reblog.hu/files/hunor_bari_cimlap.jpg?full=1



Hunor, mint az ügyeletes szépfiú vonult be a Valóvilágba. Állítása szerint idekint százával voltak már barátnői. Bár a műsorban mutatott teljesítménye nem feltétlenül támasztja alá eme dicsekvést, de higgyük el neki. Hiszen éppen a napokban adtunk hírt róla, hogy milyen szép és szolidnak tűnő barátnője volt odakint. Mi magunk is csodálkoztunk is kicsit, hogy ez után a helyes lány után egyáltalán hogyan volt képes ágyba bújni, hovatovább csókolózni egy VV Adrival, vagy VV Erával? De a válasz lehet most megszületett.

Úgy tudjuk, hogy Hunor példamutató módon szakított kedvesével a beköltözés előtt. Eddig úgy véltük, hogy pusztán az egyenes gerinc miatt. Hátha odabent olyan dolgokba bonyolódik, amiket nem feltétlenül kell látnia egy barátnőnek a képernyőn. Informátorunk szerint tulajdonképpen nem is igazán szakad meg a kapcsolat közöttük, csak akkor igazán, amikor a fiú átlépte a Valóvilág falait.

Igen ám, de tegnap egy olyan információt kaptunk a családhoz közel álló forrásból, ami gyökeresen más világításba helyezi, mind Hunort, mind a kint várakozó (ex?) barátnőjét. De különösen Vikit, akiről számtalan kép lelhető fel az interneten, ahol boldogan pózol Hunorral. Ez még nem is lenne érdekes, legfeljebb romantikus. De, ahogy a Valóvilág kapcsán már megszokhattuk, most is kiderült egy döbbenetes apróság. Ugyanis a szépséges leányról nem csak romantikus fotók és videók lelhetők fel tucatszám, hanem bizony olyanok is, ahol tökéletes testével keresi a bankókötegeket. Mégpedig olyan módon, hogy a fizetőképes érdeklődőknek profi módon bemutatja legrejetettebb zegét és zugait, sőt kérésre akár különféle használati tárgyakat is felhasznál arra, hogy....

Nem részletezzük tovább, mert nem szeretnénk 18-as karikát a cikkre, de aki kíváncsi, hogy mire képes Viki, az úgy is megtekinti azt a videót, ahol eme tevékenységét a lehető legrészletesbben bemutatja majd bevállalós leányka.

Hunor barátnője elképesztő módon keresi a pénzt. Nem is akármennyit. Fotók és videó:

VV Hunor barátnőjének nem kell aggódnia a betevő miatt


Óriási pénz van állítólag ebben a műfajban, de az is biztos, hogy nem való mindenkinek. Sőt a linken, amit feljebb megtalál az olvasó, lesz egy elérhetőség is a hölgyhöz. Igaz ő előrelátóan letiltotta a magyarországi látogatókat. Nem tudni, hogy azért-e mert úgy gondolta, hogy hazánk fiai nem eléggé fizetőképesek, vagy csak pusztán nem szerette volna, ha egykori barátja tudomást szerez a tevékenységéről.


Ja és ha az eddigiek nem lettek volna elegendők kaptunk még egy videót, ahol a kikapós asszonyka egy igencsak ismert celeb karjaiban lett rajtakapva. A kérdéses celeb nem kívánta megerősíteni, hogy mit csináltak aznap éjszaka, de talán annyi elég, hogy a videót magától a celeb egykori barátnőjétől kaptuk, aki szerint eléggé forró dolgok történtek azon az éjszakán. Hogy Hunor eközben mit csinált ezalatt, arról nincsen információ:

VV Hunor barátnője, Viki. De kinek a karjaiban?????

Adódik is a kérdés, hogy valójában miért is történt a szakítás korábban? Esetleg pont azért, mert Hunor rájött talán, hogy csintalan barátnője szabadidejében olyan dolgokra használja a kígyóuborkát, amire más még csak álmában sem gondolna? Vagy esetleg... Szakítottak ezek egyáltalán...?

Nyomj te is egy megosztást!