Megpukkadnak mérgükben néhányan, ha ez igaz...

Eddig az erősek magabiztosságával szervezkedtek a szavazók, akiknek több mint ellenszenves VV Dina. Komoly Facebook csoportok alakultak már, ahol jelenleg semmilyen más téma és cél nem létezik csak az, hogy megszabaduljanak a képernyőn Dinától. Tegnap estig nem is volt nagy vita közöttük arról, hogy egyértelműen esélyesek az akaratuk végrehajtására. Ezerrel szavazott mindenki és várták a csodás vasárnap estét, amikor majd gyönyörködhetnek az elkámpicsorodott lány arcában, aki mehet vissza kies falujába magyarázkodni az ottaniaknak és a volt barátjának.

Igen ám, de tegnap este állást mutattak és ebből ijesztő következtetéseket vontak le a megdöbbent szavazók.

63,84% - 36.16% valaki javára. Az okosak szerint itt már egyértelműen Dina vezet a korábbival ellentétben. Mivel nemrégen frissíteni kellett az aplikációt és szerintük a régi szavazatokat ezzel törölték is. Mindenkinek újra kellett volna voksolni, de ezt már kevesen tették meg. Ráadásul van egy még fontosabb és érdekesebb érv is az mellett, hogy a csoda talán mégis bekövetkezhett és esetleg Dina fogja győztesként elhagyni a párbaj színterét.

Nézünk meg néhány igen érdekes információt ezzel kapcsolatban, ami egy titkos Facebook csoportból származik és azért szerveződött, hogy Dinát valahogy kiszavazhassák. A csoport jelenlegi létszáma mára már meghaladta a 3ooo főt.

Dina nyeri a párbajt? Titkos beszélgetések, információk

A fentiek alapján nagyon úgy tűnik, hogy ez a párbaj még egyáltalán nincsen lefutva. Az biztos, hogy ha sikerül Dinának visszajutni a Villába egészen a dobogóig menetelhet, mert játékostársai ezek után nem fogják merni párbajra küldeni többé.



Nyomj te is egy megosztást!

.