Borsonline

Patriknak elzáródott a könnycsatornája, édesanyja vitte kórházba, ahol azonnal kimosták a kicsi eltömődött csatornáit.

Születése óta küzdött a szemével Nádai Anikó babája, Patrik, akinek nem nyíltak ki rendesen a könnycsatornái, ezért rendre eltömődtek. A gondos anyuka eddig krémezéssel, szemcseppekkel, masszírozással próbálta orvosolni a bajt, ahogy a bébi doktorai is ajánlották, ám ma délelőttig ez semmit nem használt. Ezért Anikó autóba ült és a legnagyobb dugóban vágott neki a fővárosnak.

- A dugóban, a körúton próbáltam eljutni a kórházig, már mire odaértem, tiszta ideg voltam. Aztán kezdődött az őrjítő parkolóhely keresés, aminek a végén már szinte sírva könyörögtem egy biztonsági őrnek, hogy engedjen be egy közeli parkolóházba. Nem engedett. Mikor végre sikerült helyet találnom, azzal találtam szemben magam, hogy lépcsőkön kell felvinni a gyerekszemészetre a babát.

A sorozatsztár ekkor azt hitte, majd szétrobban a dühtől, de még nem is sejtette, hogy az igazi megpróbáltatás csak ez után vár rá.

– Patrikot lefogták, és egy hatalmas tűvel szúrták fel a könnycsatornáit. Engem kiküldtek, mint minden más kismamát ilyen helyzetben, csak azt hallottam, hogy a kisfiam sír - folytatta Anikó, aki már elismeri, hogy ő nagyobb traumaként élte meg az átmosást, mint a kicsi. Patrikra egyébként még legalább egy hét gyógyulás vár.

Nem lehet mindig mosolyogni...
Borzalmas délelőttön vagyunk túl. Patriknak kimosták a könnycsatornáját.
Ezt megelőzte egy órás parkolóhely keresés a kórház körül, és kérdem én: Miért kell az embernek babakocsival megmászni 68 lépcsőfokot a GYEREK(!)szemészeten???



Nyomj egy megosztást!

.