Blikk

Noha két hete boldogan vállalkozott Czifra Noémi, vagyis Nóci az arcplasztikai műtétre, majdnem belehalt a beavatkozásba!

A korábbi műsorvezető tegnap hagyhatta el a kórházat, ahol a 2. számú belgyógyászati osztályon feküdt, s ahol az életét mentették meg a műtétje után kialakult mélyvénás trombózis miatt.

Nóci karrierje, élete a tévés és zenei sikerek után mélypontra jutott, s az eltelt évek nyomot hagytak az arcán, ezért élt a kínálkozó lehetőséggel, hogy egy ismert plasztikai sebész térdéből leszívott saját zsírjával, tucatnyi speciális fémszállal, illetve botoxinjekciókkal fiatalítsa meg arcát a kétórás beavatkozás során. Nóci örült a lehetőségnek, úgy érezte, élete álma teljesül ezzel. Az álom azonban rémálommá vált.

Nóci lába ijesztően bedagadt az arcplasztikája után, ezért került kórházba/Fo­tó: Fuszek Gábor


– A műtét utáni ötödik napon kezdett bedagadni a bal lábam – kezdi Nóci, aki már ekkor gyanakodott, hogy valami baj van. – Múlt hét kedden vitt vissza a párom a plasztikai műtétet végző orvoshoz, akin már csak a pánik jeleit láttam, miközben iszonyú fájdalmaim voltak, és elefántméretűre dagadt a lábam. Ekkor kaptam először vérhígítót. Ezután kerültem a Honvédkórházba, ahol ultrahang igazolta a mélyvénás trombózist. Ettől ugyan meg lehet halni, de továbbküldtek. Utoljára a gyermekem születésekor voltam kórházban, fogalmam sem volt arról, hogy plasztikai műtét után vérhígítót kellett volna kapnom napi rendszerességgel. Erről egy szót sem szólt – állítja Nóci, aki végül a Péterfy Sándor utcai kórházban kötött ki, ahol egy hétig feküdt.

Így néz ki a bedagadt lába


Természetesen megkerestük a beavatkozást végző plasztikai sebészt is az ügyben.

– Páciensem a beavatkozás közben kapott vérhígítót, de kora, súlya és a műtét jellege miatt utána nem volt szükséges. Ennek ellenére, amint jelezte a problémát, azonnal kapott tőlem injekciót, valamint továbbküldtem vizsgálatokra. A trombózis alacsony kockázat, amit esetében megnövelhetett az extrém hőség és a fekvés.

A mélyvénás trombózis azért alakult ki Nóci lábában, mert nem kapott vérhígítót/Grafika: Séra Tamás
Kötelező adni a vérhígítót

Dr. Gill Endre, sebész, plasztikai sebész kérdésünkre elmondta, hogy a trombózis műtéti kockázat, ismert szövődmény.
– Ennek megelőzésére a páciens testsúlyának, korának és a beavatkozás nagyságának figyelembe vételével az orvosi protokoll szerint műtét után injekció formájában kell a szükséges ideig heparinkészítményt adni a betegnek. Amennyiben ez elmaradt, a kolléga nem járt el kellő körültekintéssel. Mindenképpen szükség van vérhígító felírására, mert különösen az alsó végtagon végzett beavatkozás emeli a trombózis kockázatát – mondta a független plasztikai sebész, aki hozzátette: a mélyvénás trombózis halálos kimenetelű tüdőembóliát is okozhat.

Milliókat nyerhet kártérítési perben

Dr. Hyross Virág több hasonló, félresikerült plasztikai műtéttel kapcsolatos perben jár el. – Igazságügyi orvos szakértő vizsgálja meg a műtéti dokumentációt, amely alapján jogosult megállapítani, hogy történt-e bármilyen mulasztás. Amennyiben igen, többmilliós nagyságrendű kártérítési-, illetve sérelemdíjat ítélhetnek meg a páciensnek – mondta az ügyvédnő.

Nyomj egy megosztást!

.