http://en.protothema.gr/wp-content/uploads/2015/09/MERKEL1.jpg?full=1


Gyakorlatilag szinte minden napra jut már egy ilyen hír.

A húszéves menekült egy tízéves fiút ragadott el egy fürdőben.

Az eset még decemberben történt, de csak most hozták nyilvánosságra. Az menekült korábban taxisofőrként dolgozott Irakban és szeptemberben érkezett a Balkánon át Ausztriába.

A fiú a támadás után súlyos sérüléseket szenvedett, és kórházi kezelésre is szorult, erősítette meg a rendőrség. A jegyzőkönyv szerint az elfogása után a menekült elmondta, nagy hibát követett el, tette sehol, így Irakban sem elfogadható. Hozzátette, mivel hónapok óta nem létesített senkivel szexuális kapcsolatot, ki volt éhezve, képtelen volt visszafogni magát.

A tízéves fiút a vécébe rántotta be, ahol megerőszakolta, a segélykiáltásokat senki nem hallotta. A tette után a menekült nem hagyta el a helyszínt, a vízbe kezdett ugrálni. A megerőszakolt fiatal az úszómestereknek szólt végül, ők hívtak rendőrt.

Nyomj egy megosztást!

.