Sarka Kata szerint férje már szégyelli, hogy egykoron Antóniával futott. Főleg, mostanában, mivel annak vérbő ajánlatának kapcsán komoly perek várhatóak.

Borsonline

Hajdú felesége, Sarka Kata szerint, ha a műsorvezető tehetné, ma már letagadná, hogy tíz évvel ezelőtt volt köze Bálint Antóniához.

Bár a szakértői vizsgálat egyértelműen kimondta, Bálint Toncsi telefonált azon a borgőzös éjszakán, amikor egy női telefonáló szexuális szolgáltatásait ajánlotta fel a családfőnek, a vita még nem zárult le. Toncsi viszont továbbra is tagad, sőt rágalmazás miatt feljelentette Katát. Kata erre újabb bizonyítékokat nyújtott be, az egykori szépségkirálynőt zaklatással is meggyanúsíthatják. Ha pedig bebizonyosodik, hogy Antónia tényleg zaklatta Hajdúékat, börtönt vagy komoly pénzbüntetést is kaphat.

Kata ennek kapcsán mondta azt a lapnak, hogy ha Antónia bocsánatot kért volna, nem lett volna ebből az egészből ekkora ügy, és azt is hosszan ecsetelte, egyébiránt nem tart attól, hogy nők felajánlkoznak férjének, köztük ugyanis olyan erős a szerelem, hogy Peti ennek ellent tud állni.

– Nem bántanak ezek a dolgok, mert nagyon erős bizalmon alapuló szerelem-kötődés van köztünk Petivel. Vannak dolgok, amiket az ember legszívesebben letagadna a múltjából. A férjemnek pont ilyen Antónia. Kínos számunkra, ha egy lapon említik vele a nevünk - mondta Kata.

Nyomj egy megosztást!

.