Több történt Krisztián és Vivien között, mint gondolnánk?


VV Vivien a 18 éves kis fruska immár a harmadik férfit fogyasztja ebben a hónapban. Illetve ennyiről tudunk mi biztosan. A hölgy viselkedését látva nem kizárt, hogy ez a szám jelentősen nagyobb. Beköltözése előtt ugye vőlegénye karjaiban találta meg a boldogságot, majd a Villában 2 nap elteltével úgy vélte, hogy VV Radics a legerősebb játékos és el is hálta vele a nászt. Sajnos vadonatúj kedvesének potenciájában csalatkoznia kellett, mert az egyik leggyengébb játékos, Era mellett is 15 ezer szavazattal kiesett. Kétségbeesésbe taszítva ezzel az ismételten hím nélkül maradt Vivient. Aki ráadásul még csak nem is sejti, hogy Radics azonnal visszakönyörögte magát volt barátnőjéhez, és kijelentette, hogy a villarománc csupán taktikai megfontolásból született.

De mit tehet egy a kamaszkorból alig kicseperedett leányka, akit nincs ki gyámolítson ebben a kegyetlen műsorban? Akinek szükségletei vannak, méghozzá halasztást nem tűrőek? Nos Vivien természetesen tudja a választ. Ha ló nincs, jó lesz a szamár is. Ha szamár nincsen a kecske is megfelel. Illetve gyakorlatilag bármi, aminek alsótesti adottságai lehetővé teszik, hogy sürgető vágyairól megfelelően gondoskodjék. Így aztán a nagy fogadkozások ellenére újra párt talált, Krisztián személyében, akit elméletben szintén egy barátnő vár odakint. Már, ha vevő arra, hogy a képernyőn szemlélje, hogy szerelmét immár a második hölgy teszi boldoggá. A Csokival eltöltött közös romantikus estéről már ne is beszéljük.

Bár a többiek előtt igyekeztek titokban tartani a kamera mindent látott.


Így csalta meg vőlegényét és Radicsot VV Vivien:

Vivien és Krisztián románca


Nyomj te is egy megosztást!