http://static.origos.hu/s/img/i/1509/20150924galambos-lajos-lagzi-ljacsi-a.jpg?w=644&h=429

Hatalmas szabadulóbulival készülnek Lagzi Lajcsi fogadására. Az eddigi megpróbáltatásoktól eddig 45 kilót fogyott zenész már vasárnap reggel kisétálhat, maga mögött hagyva a rácsos kaput. Csakhogy az ügyészség álláspontja szerint Galambos Lajosnak továbbra is elegendő oka van az elrejtőzésre, illetve bűnismétlésre, ezért ismételten is javasolták a fogva tartás meghosszabbítását. A bíróság ezt nem találta megalapozottnak. Amennyiben a hatóság fellebbez a döntés ellen nem kizárt, hogy napokon belül újra el kell búcsúznia a szabadságától Lajcsinak.

„(...) A Budaörsi Járásbíróság 2016. január 22-én kelt végzésével a gyanúsítottak (Lajcsi és társa – a szerk.) előzetes letartóztatásának meghosszabbítására irányuló ügyészi indítványt elutasította.
A bíróság megállapította, hogy a gyanúsítottak vonatkozásában az előzetes letartóztatásnak az általános oka jelenleg is fennáll, de a kényszerintézkedés elrendelésének és meghosszabbításának alapját képező különös okai – a bizonyítás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye – a nyomozás jelen szakaszában jelentőségüket már olyan mértékben elvesztették, hogy azok a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának további meghosszabbítására már nem adnak alapot.
A gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. január 24. napjával szűnik meg”

A nyomozati bíróságok dolgoznak szombaton is. Ha a másodfokú bíróság másképp döntene és helyt adna az ügyészség indítványának, akkor Lajcsinak vissza kellene mennie. De ha ez a döntés nem születik meg vasárnapig, Lajcsit ki kell engedni. Ilyen ügyekben általában két hét döntenenek.

Lajcsi felesége, Boglárka sikongatva, hatalmas öröm közepette fogadta a hírt. A család azonnal körbetelefonált, és már tervezik a vasárnapot, Lajcsi hazaérkezését, és gondolnak a születésnapjára is.


Lajcsi, a feleségét és egy társukat tavaly szeptember 21-én vették őrizetbe.

A zenész birtokán illegális áram-, gáz- és vízvételezés nyomaira bukkantak, csak úgy, mint egy, a nevével fémjelzett tatai lakóparkban. Lajcsit és társait vesztegetéssel és lopással gyanúsítják.

Nyomj egy megosztást!

.