BORSONLINE

Levetkőzni nem mert a plasztikai sebésznél, sőt, össze is omlott! Pedig heteken belül melleket szeretne! VV Fanni a testéből él, és a teste miatt szenved.

Furcsa játék az élettől: VV Fanni tegnap pikáns fehérneműkben pózolt egy hazai cég katalógusfotózásán, előtte való este pedig egy plasztikai sebésznél zokogott hosszú perceken át a teste miatt. Úgy tűnik, a ValóVilág 7 egyik legmegosztóbb karaktere kedvére válogathat a lehetőségek között, csak egyelőre önmagát képtelen elfogadni.

– Szerdán este egy budai magánklinikán álltunk sorba, ahol megjelent Fanni és a barátja, Dennis is - mondta olvasó-riporterünk, C. Kitti.

– Fanni hallhatóan sírt a rendelőben, állítólag le sem mert vetkőzni, annyira szégyelli a melleit, pedig nagyobbakat szeretne. Dr. Tizedes György próbálta nyugtatni, beszélgetni vele, és abban egyeztek meg, rövidesen újra találkoznak.

A Borsnak sikerült hamarabb elcsípnie Fannit, aki tegnap már egy fehérneműfotózásra volt hivatalos. A villalakókat is öltöztető cég ugyanis őt választotta a vadonatúj kollekciójának bemutatására. De vajon hogyan képes valaki a testét szexi fehérneműkben reklámozni, aki elégedetlen önmagával?

– Tíz kilót híztam bent, ebből nyolcat már leadtam - mondta a Borsnak a göndör lány. – A számat gimnazista koromban is meg szerettem volna műttetni, mindig vékonynak találtam. A melleimet pedig picinek. Úgy
gondolom, ha egy nő önbizalmán segítenek a műtétek, akkor nyugodtan menjen el. A mellműtéttől egyelőre félek, félek, meghalok. De egy-két héten belül szeretném megcsináltatni. Szeretnék a testemhez arányos
melleket, nagyon szégyellem, hogy ilyen picik. A fenekembe nem rakatok semmit, azt edzéssel is meg tudom csinálni - mondta.

– Fannin álltak a legjobban azok a ruhák, amelyek a Villába beküldtünk. Látunk benne fantáziát hosszútávon is, akár a cégünk arca is lehet - mondta Fanni véleményének ellentmondóan Baksa Norbert, a Poppy Lingeri hivatalos fotósa.

Nyomj egy megosztást!

.