http://hungaryexpres.com/wp-content/uploads/2017/12/fannn.jpg?full=1

Másik nőt is megöltek Fanni lakóparkjában

Egyre több rejtélyes szálra derül fény szegény Fanni eltűnése és feltételezett meggyilkolása után.

Most kiderült, hogy nem is ő volt az első pr.stituált, aki a luxuslakótelepen lelte halálát. Az akkori eset nem kapott olyan nagy médiafigyelmet, mint a közismert VV Fanni szomorú története, de most megszólalt egy informátor, aki nagyon is jól emlékezett a korábbi ügyre.

Ez az eset is nagyon felkavarta az ott lakókat, de mivel ismeretlen lányról volt szó, nem kapott akkor médiaérdeklődést, mint VV Fanni esete. A lakóparkban akkoriban azt beszélték, hogy több lányokat futtató is aktívan üzletel, és a rivalizálás, a kapzsiság vezetett a tragédiá­hoz.

Gyakorlatilag azt állítja az informátor, hogy a Marina parton komolyan kiépült a testükből élő lányok hálózata, ami hatalmas üzletté vált. És mint minden ehhez hasonló üzletnél, itt is feltűntek azok, akik részt kéretek a bevételből. Csakhogy Fanni egyedül dolgozott, nem volt „védelmezője”. Egy bennfentes szerint igaz, hogy óriási összegeket keresett a lány, amiből a szüleit is támogatta, de mivel egyedül fogadta a kuncsaftokat a rá leselkedő veszély is sokkal nagyobb volt.

Nagyon jól megélt ebből Fanni, az biztos. Úgy tudom, neki nem volt főnöke, maga intézte a bizniszt, de mivel ez a szakma is elég „kicsi”, elképzelhető, hogy voltak átfedések a kuncsaftok között, és az is, hogy volt, akinek ez nem tetszett.

Ha ez nem lenne elég december 12-én a lakópark bejáratához közel ismét egy 43 éves nő holttestére bukkant a rendőrség, akit olyan súlyosan bántalmaztak, hogy belehalt a sérüléseibe. Rövid idő alatt ő volt a harmadik, aki az életét vesztette az elátkozott helyen.

Fanni feltételezet gyilkosáról közben az is kiderült, hogy aktívan vadászott nőkre a Facebookon. Ráadásul olyan ismert személyekre is kivetette a hálóját, mint például Orosz Barbara, aki pár napja elszörnyedve vette észre, hogy nemcsak, hogy az ismerősei listáján van a férfi, de az levélben meg is próbálta vele felvenni a kapcsolatot.

http://vipzone.reblog.hu/files/orosz_barb.jpg?full=1

Hátborzongató és a hideg futkos a hátamon, hogy az ismerősöm egy feltételezett gyilkos. Üzent is nekem, valamiért azonban nem válaszoltam neki, pedig ez nem szokásom.


Ezekkel az üzenetekkel akarta Orosz Barbarát behálózni B. László

B. László ezek szerint meglehetősen aktív volt a Facebookon. A rendőrség nyilván szívesen fel is térképezné az üzenetváltásait. A férfi adatlapja jelenleg még aktív számtalan látogatója nem is rejti véka alá a vele kapcsolatos véleményét.

Az előzetesben ülő férfi környezete továbbra sem tudja elhinni, hogy igazak lehetnek a vele szemben felsorakoztatott vádak. Az egyik volt tanára szerint egy igazi angyal volt.

Tisztességes, szerető családban nőtt fel Lackó, az édesanyja egy igazi angyal. A nagyszülei is mindig imádták. Hihetetlen, hogy gyilkossággal. Ígéretes tehetség volt, igazi hajtós, de jó gyereknek ismertem. Utoljára Dunaújvárosban futottunk össze két éve. Ugyanolyan volt, mint kiskorában, kedves, udvarias, érdeklődő. Váltottunk pár szót, kérdeztem, hogy megnősült-e már, mondta, hogy még nem, de barátnője van.

Kapcsolódó cikkek:

Szex közben halhatott meg VV Fanni? - Döbbenetes dolog derült ki!

Rejtélyes telefonhívás VV Fanni ügyében! Előkerült egy titokzatos széf is

Nyomj te is egy megosztást!

.