Vártuk mi ezt a Survivort, mint szomjas vándor az enyhet adó oázist. Vártuk és reménykedtünk benne, hogy valamiért csak megélt annyi évadot külhonban ez a műsor. Ráadásul főműsoridőben adják, ami azért csak mutat valamit a csatorna eltökéltségéből és abból, hogy milyen nívóra taksálják a sok idő múltán visszahozott túlélőshowjukat.

Istenes Bence váltotta műsorvezetőként Stohl Andrást, akiről éppen tegnap este tudtuk meg, hogy elszerződött a TV2-höz. Persze nem emiatt csalódás a Survivor. Magával a műsorral akkora probléma nem lehet, hiszen számtalan ország, számtalan évada a bizonyíték rá, hogy valaminek csak kell lennie benne, ami odaköti a nézőket a képernyő elé.

A magunk részéről viszont nagy csalódás a műsor, és úgy tűnik nem vagyunk ezzel egyedül. A nézettség meredeken esik lefelé, amit nem is lehet felróni a közönségnek. Mi is egyre nehezebben áldozunk napi egy órát a valaha volt legérdektelenebb játékos gárda kesze-kusza tevékenységének.

A casting egyértelműen óriási balfogás volt az már most leszögezhető. Sajnos ez a tendencia már az utolsó két Valóvilág óta visszaköszön. Mintha rutinból próbálnák meg a szerkesztők lenyomni a kötelező köröket, elkölteni az erre szánt összegeket, aztán várják, hogy a megszokott módon benyalja a gombócokat a publikum.

Miután az RTL sikeresen taccsra tette a legsikeresebb műsorukat, a Valóvilágot és áttették egy kábelcsatornára este 1o után, ráadásul a korábbi érdekesnek mondható szereplők helyett töltelékjátékosokkal telezsúfolva, most úgy tűnik a Survivor van soron. Biztos, hogy rengeteg pénz beleölve mégis olyan szereplőket kiválogatva, akiket egész egyszerűen nem szórakoztató nézni. Legalábbis az elmúlt hétből felidézhető történés szinte a semmihez közelít. Mivel ez egy előre felvett műsor ráadásul még azt sem lehet megtenni, hogy változtatnak a forgatókönyvön és felturbózzák kicsit a napi kalandokat. Hacsak nem kezdik el lázasan újravágni a kész anyagot egyre félőbb, hogy ez csúfos bukta lesz.

Van két játékos,  Anita és Gergő, akik azonban úgy látszik meghallották a nézők sóhajait és igyekeznek egy kicsit megfűszerezni a napi rutint.

Mielőtt megmutatjuk, hogy mit is csináltak ők ketten éjszaka a sátor félhomályában, említsük meg azért hogy az Ibon törzsből ismét kiszavaztak egy játékost, mivel előző nap már megint elveszítették a védettségért folyó harcot a pirosak ellen. Gergelyt küldték haza, ami több, mint jó választás volt, mert annak ellenére, hogy a totálisan jelentéktelen fiú saját magát egy Survivor zseninek tartotta, gyakorlatilag csak kínlódott a játékban és mi is, amikor nézni voltunk kénytelenek.

Az Ibon törzsben Gergely áll az utolsó helyen...

Nos ,lássuk hát, hogy mit tudott az egyre jobban összemelegedő páros a nézettség növelése érdekében tenni egymás karjaiban:

Anita és Gergő, együtt aludtak. Nézzük mi lett belöle

Egyébként úgy tűnik, hogy Beni és Klaudia között is történhetett valami, erről is lesz videó nyílván hamarosan.

Nyomj te is egy megosztást!

.