http://24.p3k.hu/app/uploads/2017/09/demcsak-e1505808760404.jpg?full=1

Már az adás másnapján felfüggesztette az ATV vezetősége Demcsákot, aki akadozó nyelvvel próbálta a reggeli adást levezényelni, illetve beszélgetni Szanyi Tiborral.

Demcsák Zsuzsa elképesztő állapotban a stúdióban - videó

A műsorvezetőnő közleményt jelentetett meg a Facebook oldalán, amiben a botrányos szereplését azzal magyarázta, hogy magánéleti gondjai vannak, aminek következményeként alig aludt előző éjszaka. Sajnos azt elfelejtette, hogy már korábban kiderült, hogy előző este hajnalig bulizott, amire több tanú is jól emlékszik.

Közleményében kitér arra is, hogy aznap reggeli rendkívüli fáradsága többek között abból is adódott, hogy gyermekei nevelésében túlvállalta magát… Alkoholos italok fogyasztásáról ellenben semmilyen szó nem esik.

http://vipzone.reblog.hu/files/demcsak4.jpg?full=1

Eközben megszólalt az ATV vezérigazgatója is:

"Az ügy óriási port kavart, semmiképpen nem hunyhatunk szemet. Zsuzsával kedd délután, legkésőbb szerdán fogok leülni, a vizsgálat tart, és addig továbbra sem kerülhet adásba"

Viszont azt már korábban is elmondták kollégái, hogy az egykor jobb napokat látott tévés már az ominózus adás előtt is kritikán aluli minőségben látta el a feladatát. Sokszor teljesen felkészületlenül vezette a műsorokat. Ez okból is szinte elképzelhetetlen, hogy a továbbiakban bárki is akarna együtt dolgozni vele. Főleg nem úgy, hogy nem fújja meg előtte a szondát…

Belső informátorok szerint szinte nulla az esély arra, hogy a kapatosan\erősen másnaposan szereplő Demcsák megtarthassa az állását:

"Annyira elmérgesedett a viszony közte és szerkesztőség között, hogy nehéz elképzelni, miként dolgozhatna újra velük"

Kedd reggelre várta a főnökség a műsorvezetőt az ATV székházába, ahol nem jelent meg. Sem az első, sem a második délutánra áttett időponton. Állítólag mindkétszer végül is lemondta a találkozót mintha semmit sem érzékelne abból a problémából, amivel szemben áll. De persze az is lehet, hogy ez alkalommal is keveset aludt és az ebből fakadó fáradsága miatt nem tudott a találkozókon megjelenni.

Hiába várták az ATV-ben: Demcsák bújkál a kirúgás elől

Nyomj te is egy megosztást!

.