http://vipzone.reblog.hu/files/surv555.jpg?full=1


„Barátok lettünk, úgy néz ki, és már nem is akarunk harcolni egymással.”

A sors, vagy a szerkesztők humora folytán a döntőben egy muszlim vallású, félig arab (libanoni) fiú, Illiász került, míg ellenfele a 2o millióért folyó harcban a nem is titkoltan rasszista érzelmű Feri, aki a Betyársereg nevű félmilitáns szervezet egyik oszlopos tagja.

Feri végig tökéletes játékos volt, hiba volt ő a legidősebb, mind szellemileg, mind fizikailag messze maga mögé utasította a nála lényegesen fiatalabb játékostársait. Iliász, aki ki-be esett a játékba, fiatal kora ellenére tizedannyit nem dolgozott, mint vetélytársa. Szerencsének sem volt egészen híján. De ez sem lett volna elég a győzelméhez, ha az utolsó pillanatban Szandi, akit egyébként szinte egész végig Feri pátyolgatott, nem árulja el korábbi lelki társát. De hát tudtuk ezt már az elejétől.

Szandi a kommentvihart megtekintve jobb, ha pár napig nem megy ki az utcára, mert nem kizárt, hogy néhány magvas gondolatot vágnak majd a fejéhez. Arról nem beszélve, hogy, ha eddig nem tudta, hát ma este Feri is megtudta, hogy kin úszott el a nyereménye.

Csak nőkben ne bízzunk:

Itt bukta el végleg a játékot Feri

„SZANDI, Mrs Júdás!! Kétszer vágta át Ferit a törzsi tanácsokon! Aztán a döntőben volt pofája megbocsátást kérni Feritől, aki egyenes és őszinte választ adva nem utasította el annak lehetőségét. És mindezek után, HARMADJÁRA is ELÁRULTA: de az már végzetes volt Feri számára. Nem sportemberhez méltón viselkedett: végigzabálta a játékot, kaját lopott, a legnagyobb napraforgó volt. De az, ahogy Ferit kivéreztette a döntőben, az gusztustalan, aljas és gerinctelen húzás volt. Hatalmas csalódás és szerintem ezzel most nagyon sokan meggyűlölték. A többiek döntése korrekt volt.”

„Ferinek drukkoltam, sajnos az álnok kígyó Szandika nem hazudtolta meg magát, ismét hátba szúrta. Sokkolt minket. (többen néztük) Ezen árulás miatt nyert Íliász, akitől nem sajnálom a nyerést, viszont Ferit sajnálom. Szandi,én mondom néked, háromszorosan fogja ezt az árulást neked visszaadni az élet... A megvető pillantásokra pedig jobb, ha felkészülsz...”

2o millióba fájt Ferinek az egyenes játéka, de vélhetően nem vágta a dolog földhöz. Illiász pedig talán hazaköltözhet Angliából és ahogy reméli kap majd egy filmszerepet, mert az tagadhatatlan, hogy színészkedni az tud.

Tisztán emlékszem, hogy amikor megérkeztem a szigetre, rá kellett jönnöm, hogy sokkal nehezebb lesz, mint gondoltam. Éhes voltam, szellemileg és lelkileg is kimerültem. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy nekem kell nyernem, és arról álmodoztam, hogy a párommal kéz a kézben sétálunk Pesten, gofrit eszünk. A párommal szeretnénk hazaköltözni Angliából, nagy álmom, hogy filmszerepet kapjak.

(Illiász)

„Azt hittem, az első héten kiesek. Kiszavaznak. Olyan érzésem volt, hogy én túl markáns, agresszív ember vagyok, és úgy éreztem, hogy nem fogok kelleni. A világnézetem megváltozott, katasztrofális állapotban vagyok, lenn a pokolban, mennyországban egyszerre”

(Feri)

Nyomj te is egy megosztást!

.