Az RTL Klub Válótársak című sorozatának következő részében Stohl András ismét balesetet okozott. Öt évvel a korábbi, valódi balesete után is komoly lelki megterhelés volt számára a jelenet eljátszása.

Nyilván borzalmas érzés volt ennek a jelenetnek a forgatása, hiszen feltépte a sebeket. De nemcsak lelkileg volt nehéz, hanem technikailag is, hiszen nagyon sok mindenre kellett figyelni, hogy minden olyan legyen, amilyennek szerettük volna.

Buci egyébként korábban nem is vezethetett a sorozat forgatásán, mert még az eltiltás hatálya alatt állt egészen tavaly októberig.


A biciklis a földön, Stohl – vagyis az általa megformált Sáfár Bálint – elmenekül

Nyomj egy megosztást!

.