Olyan mérhetetlen csóróság van Győziéknél, hogy szegényeknek a nemcsak, hogy százmillió forintos adótartozásuk kiegyenlítésére nem futja, de már szinte lakniuk sincsen hol. És mivel a szegény embert még az ág is húzza, hát a NAV nem kímélve a híres famíliát, most gyakorlatilag mindenüket lefoglalta és következő hónap 7. -én még a napi használatban lévő foteljeiket, konyhabútoraikat is elárverezik majd.

Győzike döbbenten áll az események elébe, hiszen ő és Bea asszony meg voltak győződve arról, hogy ha mindenüket nagyobbik lányukra íratják, akkor az adóhatóság képviselői csak lógó orral távozhatnak majd, miután behajtásra kiéhezetten bekopognak szerény rezidenciájukra. Ahol – és most tessék jól megfogózkodni – olyan elképesztő értékű jacuzzit foglaltak le, ami egy normál család számára még álomnak is túlzás lenne. A szerencsétlen család nem tudja hova legyen bánatában és már csak az ügyvédjükben reménykednek.

Az őket ezek szerint ingyen képviselő prókátort sem tudjuk miből fizetik ki, hiszen a lelketlen adóbehajtók nem is olyan régen közel 11! kiló aranyat foglaltak le a családtól, akiknek ég is az arcuk rendesen, hogy piacra menet egy árva fuksz nélkül kell alkudniuk a legolcsóbb krumplira.

A lakás és a benne lévő bútorok nem is a miénk, hanem Eveliné, mi csak használhatjuk. Én már nem értem, hogy mit akarnak tőlünk, ennél jobban nem lehet már minket megalázni. Ha elveszik a bútorainkat, akkor mi majd visszaszerezzük a bíróságon.

Az adóbehajtók most tényleg bekeményítettek, mert Győzike saját otthonába tűzték ki az árverést és onnan a csillagászati árú jacuzzival egyetemben gyakorlatilag minden mozdíthatót vinni lehet. Akinek esetleg a képen is látható bárszekrényre fáj a foga, az bizony máris készítheti a pénztárcáját, mert a listán van. Azért ennyire már tényleg nem kellene egy családot tönkretenni! Hogy még inni se tudjanak normális körülmények között…

Nézd meg miket foglaltak le a szerencsétlen sorsú családtól és mibe kerülnek azok:

Győzikétől döbbenetes dolgokat foglalt le az adóhatóság, nehéz lesz elhinni

Amit most próbálnak behajtani ügyfelemen, az közigazgatási eljárásban történik, 40 millió forintnyi adósság miatt. Bár fellebbeztünk a Kúriánál, a NAV ennek ellenére árverést hirdet, s szeretné pénzzé tenni Gáspár Evelin tulajdonát, ugyanis övé az ingatlan, amelyben a szülei élnek, az összes ingósággal együtt. A NAV-nak a Kúria döntésére kellene várnia, ugyanis ha felmentik ügyfelemet, akkor mindent vissza kell szolgáltat­niuk. Korábban 11 kiló aranyat foglaltak le mintegy 40 millió forint értékben, természetesen azt is vissza kell adniuk. ( A fogadott prókátor)

2012-ben Győzikét 1 év 8 hónapra, Bea asszonyt 1 év 6 hónapra ítélték, három évre felfüggesztve, adócsalás miatt.

Nyomj te is egy megosztást!

.