Foto: Varga Imre

Vivien megtudta milyen filmeket forgatott korábban Krisztián, de mégsem ez a bombahír. Ha minden igaz, akkor már megint egy orbitális nagy kamu derült ki a Valóvilágban. VV Vivien állítja, hogy semmiféle vőlegénye nem volt, amikor beköltözött a Villába a többi játékoshoz. Az egész mindössze egy jól felépített sztori volt és az általa büszkén mutogatott gyűrű csak egy látványos elem volt csupán a nézők megvezetésében.

Bár amikor bementem, azt mondtam, vőlegényem van, ez nem igaz, már a beköltözés előtt szakítottam a pasimmal.

Két dolog merül fel a fentiekkel kapcsolatban: Egyrészről hihetünk-e Viviennek egyáltalán? Hiszen a nemsokára bemutatott videókban nemcsak, hogy tagadja, hogy Hunorral bármi helytelent csinált volna a takaró alatt, de még be is mutatja, hogy miként volt lehetséges, hogy külső néző úgy láthatta, Hunor könyökig bedugta a kezét a kismicsodájába.

Másrészről, ha tényleg igaz, hogy totál kamu volt a vőlegény sztori, akkor mi szükség volt rá egyáltalán? A szerkesztők találták ki és adták a 18 éves lány szájába és máshova azt a szerepet, ami megrökönyödve követtek a nézők a képernyőn?

Olyan kulisszatitkokat árult el Vivien, amit talán nem kellett volna, és itt még nem állt meg:

VV Vivien elképesztő titkot árult el, és ez még csak a kezdet


Krisztián mindenesetre tökéletesen elhiszi a sztorit és nem is tagadja, hogy fűti a szerelem a szőke szexbomba iránt. Sőt, ha igaz Vivien félig-meddig már oda is költözött hozzá. Egy pár lettek, nem törődnek egymás múltjával.

Nem akarok nagyon nyálas lenni, de gyengéd érzelmeim vannak Vivi iránt. Az sincs kizárva, hogy összeköltözünk majd, de akkor biztos lehet benne, hogy a házimunkát neki kell végeznie. Már most egy nagy bőrönddel jött hozzám, és szanaszét hagyta a ruháit.

Ráadásul Vivien azóta értesül Krisztián különleges kalandozásáról Pumped Gabóval és ő sem hagyja, hogy az ilyesmi közéjük álljon. Mondjuk elméletben ő is tett egy gesztust párja felé, mert nem vonja kétségbe a fiú állítását, miszerint nem is történt semmi komoly az ominózus filmekben, mindössze imitálták a jeleneteket. (Persze, aki látta a filmeket pontosan tudja, hogy ez eléggé nehezen vehető komolyan...)

Engem nem érdekel, hogy mit csinált Krisztián a múltjában. Nem ítélem el, nem haragszom rá ezért, szóval tényleg nem zavar egy kicsit sem. Sosem láttam ezt a videót, de nem is akarom, nem tartozik rám. Kellett neki a pénz, és valójában nem is feküdt le a másik sráccal, csak ügyesen állították be a kamerákat. Ez már a múlt.

Vivien egyébként azt mondja, hogy Radiccsal valami borzalmas volt együtt lennie, annak ellenére, hogy vagy féltucatszor megpróbálták. Szóval vannak homályos pontok az egész történetben, de lényeg, hogy jelenleg dúl a szerelem a két fiatal között.

Szerelmes vagyok Krisztiánba, ez nem is kérdés! A villában nem voltam biztos abban, hogy ő is komolyan gondolja-e a kapcsolatunkat, de amióta kijöttem, már biztos vagyok benne, hogy ő is szeret, és velem akar lenni.


Nyomj te is egy megosztást!