Akkor kellett volna elmennem a rendőrségre, amikor megütöttél!


Hallgattassék meg a másik fél is az igazságosság elve alapján. Tegnap este Mici első felindulásában két live videót is kitett a Facebook oldalára, amit reggelre gyorsan el is távolított. ( Nyugi nekünk megvan)


A láthatóan alaposan felzaklatott Mici mintha nem is lenne teljesen józan a videókon, ez már abból is gyanítható, hogy fordítva tartja rajta a telefont. Na de miről is szólnak ezek a videók? Mit válaszolt Mici azokra a vádakra, amit volt kedvese, Krisztián fogalmazott meg vele szemben, azok után, hogy kiadta az útját?
Bizony meglehetősen döbbenetes viszontvádak hangzottak el, amiből több is büntetőjogi kategória. Most két eset lehetséges: vagy Mici bizonyítja ezeket, vagy Krisztián nem kizárt, hogy a rendőrséghez fog fordulni jogorvoslatért.


Mici szerint nem azért szakítottak, mert ő lefeküdt a volt barátjával, akivel még a svájci kupiban ismerkedett meg, ahol keményvalutáért árulta dús bájait egykoron. Egyáltalán nem. Szerinte az volt a szerelem és egyben a kapcsolat halála, hogy Krisztián egy naplopó és nem volt hajlandó sem dolgozni, sem pedig beiratkozni egy iskolába. Mivel folyamatosan náluk lakott ezért ő és az édesanyja volt kénytelen etetni és fizetni utána a rezsit. Egyébként már két hete nincsenek együtt. Szóba hozza Krisztián származását is, mint a szakítás egyik okát, majd rátér a lényegre, ami már büntetőjogi kategória:
K*rvák futtatásával vádolja meg volt szerelmét, illetve azzal, hogy az előzetes várakozásokkal megegyezően, Krisztián többször is megverte őt.


Itt vannak a reggel pánikszerűen törölt videók, hihetetlen érdekes dolgok hangzanak el benne:

Mici törölt videói. Krisztiánt elképesztő dolgokkal vádolja benne



Krisztián miután szembesült a vádakkal szintén készített egy live videót, ahol reagált az őt ért elképesztő vádakra:

VV Krisztián: az igazság Miciről



Anélkül, hogy megpróbálnánk állást foglalni a történetben néhány dolog azért szembeötlő: Krisztián láthatóan igyekszik nem lejáratni Micit és továbbra is tisztelettel és nyugodtan beszél róla. Mici viszont amennyire teheti a legutolsó dologban is igyekszik megalázni volt szerelmét, illetve mindenről igyekszik beszélni, csak pont arról nem, hogy mi is történt pontosan azon az ominózus éjszakán, ami után Krisztián kiadta az útját.
Egy biztos, hogy a sztorinak még nincsen vége. a Valóvilágok történetének legmocskosabb szakítása ígérkezik.

Nyomj te is egy megosztást!

.

Mi a véleményed?