Az érettségire készülök. Anyukám szerint, és persze szerintem is, most ez a legfontosabb…

Tenya hazaérkezett szerelmi megpróbáltatásai helyszínéről. Megérkezve a repülőtérre szemei csak azt kutatták, hogy itthoni kedvese vajon ott várja-e az üvegajtók előtt, hogy kebleire ölelje izmos testét. Sajnos csalatkoznia kellett, mivel Frida, mint tudjuk pár nappal korábban kiadta az útját a 18 éves Tóth Andinál elkövetett apró balesete miatt. Másrészt az ifjú hölgy, ha akart sem tudott volna megjelenni, ugyanis most múlt 19 éves és éppen az érettségiére készül, ami ugye egyértelműen elsőbbséget élvez ebben a korban.

Tisztában voltam azzal, amikor összejöttem vele, hogy szeret flörtölni, de amit Tóth Andival művelt, az túlment egy határon. Nagyon rossz volt látni ezt az egészet, és nagyon csalódott voltam. Megalázó volt a viselkedése, ahogy erre a többi szereplő is utalt. Először persze, próbáltam nem követni a műsort, de aztán a sok „jóindulatú” ember sorra hívta fel a figyelmemet arra, mi történik az adásban.

Frida miután végignézte Tenya koppanását a konkurens tininél, egy elbocsájtó szép üzenetben adta ki párja útját, aki zokogásban tört ki megtudva a hírt. A két szék között a pad alá esett színész kiesése után kisírt szemekkel, egy könnyes egy videóban könyörgött bocsánatért. Nem is teljesen eredmény nélkül.

Pintér Tibor megdöbbenve vette tudomásul, hogy nem várja senki a reptéren. Illetve mégis. Készült is egy videó az érkezéséről. Ja és meg is nézhetjük Fridát, a valóban szép barátnőjének fotóit is:

Pintér Tenya barátnőjét és lányát nehéz megkülönböztetni. Segítünk!


Hívott a hét végén, többször is bocsánatot kért, de ez nem elég. Miután hazajön, biztosan lesz köztünk egy beszélgetés, aztán meglátjuk.

Frida még a barátnőm, ezt biztosan kijelenthetem! Amikor megkaptam a levelét, akkor teljesen összetörtem. Igazából akkor jöttem rá, hogyan is éltem eddig. Itt van Frida, aki nagyon szeret, és mégsem tudom úgy megélni ezt a szerelmet, ahogyan szeretném. De nagyon hálás vagyok neki, mert miután kiestem, beszéltünk, és azt mondta, hogy kész megbocsátani. Leülünk és átbeszélünk mindent, elmagyarázom neki, hogy mi miért történt, és remélem, ettől csak még erősebbek leszünk.

Tehát úgy néz ki, van rá esély, hogy szegény Pintér Tibor megússza a legsúlyosabb következményeket és talán nemsokára újra a karjaiban tarthatja majd kedvesét. Sajnos ez leghamarabb csak hétvégén történhet meg, mert addig a lány szigorú anyukája nem engedélyezte a randevút. Addig Tenya a szintén 19 éves lányával tölti majd az idejét, illetve a lovaival, amelyek már nagyon hiányoztak neki. Ja és gyúrni is menni akar, mert úgy érzi már nagyon össze van esve a sok semmittevéstől a dzsungelben.

Nyomj te is egy megosztást!

.