http://vipzone.reblog.hu/files/havas_eva.jpg?full=1

Éva már korábban is pedzegette, hogy a híresen flegma riporter an.lisan szerette volna magáévá tenni. Sőt a vele való szorosabb kapcsolatot tette feltételévé a lány alkalmazásának. Mivel ebbe nem ment bele hamarosan ki is rúgta Baukó Évát az asszisztensi munkaköréből. A lány most ismét részletesen leírta, hogy mi is történt vele. Havas Henrik kategorikusan tagad.

Sziasztok! Biztos sokan meglepődtök ezen a bejegyzésemen, és azt kérdezitek, miért most árulom el életemnek ezt a sötét foltját. Pedig ez már 8 éve itt van bennem. Próbáltam elfelejteni, elfojtani – nem ment. Ez közrejátszott abban, hogy az italhoz nyúltam, ezért voltak visszatérő, depressziós időszakaim, ez okozta a pánikbetegségemet is. Eddig csak a környezetem tudta, hogyan molesztáltak szexuálisan a munkahelyemen, de a közelmúltban napvilágot látott hasonló esetek miatt úgy döntöttem: én is elmondom, mi történt. IGEN. Erről van szó. Szeretném ezt kiírni magamból. Tudja meg mindenki, hogyan zsarolt meg egy illető azzal, hogy tönkreteszi a karrieremet, ha nem leszek a szeretője. Azóta is mindig görcsbe rándul a gyomrom, ahányszor meglátom ezt az embert a tévében. Azt az embert, akiben megbíztam, akire végtelenül felnéztem és akit tiszteltem. Pár hónapig a személyi asszisztense voltam, azt hittem, ez lesz álmaim állása. Aztán kiderült, hogy ez a férfi, a híres ember egy könyörtelen zsarnok, egy szexuális ragadozó.


Baukó Éva kitálal Havas Henrikről - videó

Rendszeresen elhívott ebédelni, és már az első alkalmakkor pajzán célzásokat tett. Először próbáltam én is viccel hárítani a közeledését, de na­gyon kellemetlenül éreztem magam. Aztán tök őszintén elmondta, hogy neki mindig voltak ba­rátnői, és na­gyon szívesen támogatna en­gem is anyagilag. Fizetné a sulimat és az albérletemet is, csak legyek a barátnője, és amikor kettesben voltunk az irodájában, azt is elmondta, hogy ő mit és hogyan szeret a sz.xben.

Kolléganője nyilatkozatától bátorságot kapott VV Attila is, aki szintén bejelentette, hogy azért nem szerepelhetett az RTL klubnál hosszú évek óta, mert őt is zaklatták, aminek természetesen nem hódolt be, így véglegesen letiltották a képernyőről. Hogy ki volt az illető, arra is fény derül.


Az egykori VV győztes hihetetlen nyilatkozata itt olvasható:

VV Attila is elmondja az igazat

Nyomj te is egy megosztást!

.