Aki látta a műsorban Ginu produkcióit az talán nem is lepődik meg azon, hogy kiesése után nem fogadták kitörő örömmel a családtagjai. Mondjuk az anyukája egy interjúban azt állította, hogy rendkívül büszke a lányára, de nem részletezte, hogy pontosan miért is. Állítólag szintén nagyon büszke és szerelmes a volt barátja is, aki gyakorlatilag végig nézte, ahogy Csoki túlméretes buzogányát alaposan megmártogatta Ginuban.

Vannak viszont hagyományosabb értékrendet követő rokonok is a családban. Például az édesapa, aki gyakorlatilag sokkot kapott, amikor a kedvenc kislánya éjszakai felvételeivel szembesült az összefoglalóban. A szerencsétlen férfi olyannyira szégyelli Ginut, hogy teljesen eltűnt a világ szeme elől, még a Facebookját is törölte.

Ginu adott egy interjút, ahol rendkívül érdekes dolgokat mondd el, például a sokkot kapott édesapjáról is. De szóba kerül a barátja is, akit érdekes módon mintha egyáltalán nem zavarná, hogy ki járt a barátnőjében korábban. Érdekes dolgok derülnek ki.

VV Ginu elmondja a titkokat - meg sem lepődünk már


Rossznyelvek egyébként már most erőteljesen azt suttogják, hogy talán nem csak az elsöprő szerelem állhat a megbocsátás hátterében. Anélkül, hogy ezt a verziót részletesebben ecsetelnénk, hadd emlékeztessük itt az olvasót, hogy Ginu beköltözése előtt aktív hirdetője volt azon “Rosszlányok” elnevezésű oldalnak, ahol a könnyebb keresetet remélő leányok egyedi szolgáltatásaikat kínálják. Aki szeretné megérteni a rossznyelveket, annak ajánljuk azon videó megtekintését, amiben szerepel Balázs, a megbocsátó barát, aki elmondja mekkora szerelem feszíti erősen domborodó mellkasát.

Ismerd meg Balázst, és nézd meg mit reagált, amikor Ginu szexjelenetét látta:

Ginu barátja szerelembe esik, Csoki akciózik

Nyomj te is egy megosztást!