.

Nyomj egy lájkot, hogy megtalálj minket!
.
.
.

Blikk

Brutális módon agyba-főbe verte egy hatfős társaság a TV2-n korábban futó Éden Hotel című valóságshow egykori szereplőjét. A Blikk információi szerint Vági Bence a barátnője védelmére kelt, ekkor támadta meg egy többfős csoport.

Úgy tudjuk, a barátnőjével egy szórakozóhelyen voltak, ahol leültek egy pillanatra pihenni egy asztalhoz. Ekkor lépett oda egy hölgy, aki rájuk förmedt, s azt mondta, azonnal távozzanak az ő asztaluktól, mit képzelnek magunkról. Már álltak is föl, de a fiú párja nem hagyta szó nélkül a bicskanyitogató stílust. Kakaskodni kezdtek, de Bence szétválasztotta őket.

Az utcán csaptak le rájuk

A történtek után a kidobók Bencét, barátnőjét és a barátai­kat arra kérték, hagyják el a helyet, nehogy nagyobb baj legyen. Sajnos addigra késő volt. Az asztalát védő hölgy ugyanis már rohant is barátjához: B. M.-et az éjszakai élet ismerői igazi nehézfiúnak tartják.

A férfi azonnali elégtételt kért a fiatalembertől és barátnőjétől, ám a biztonsági emberek kimenekítették Bencét és barátait. Az utcán azonban utolérte őket B. M. és öt társa.

Talán ha egyesével jöttek volna, meg tudta volna védeni magát és a többieket, így azonban egyszerre lerohanták, ütötték-rúgták. Ami a legmegdöbbentőbb, hogy miután ott­hagyták vérezve a földön, visszamentek szórakozni, mintha mi sem történt volna.

A fiatalember ezután a rendőrségre rohant. Már a látlelet felvételénél kiderült, hogy 8 napon túli sérüléseket szenvedett, és arca a felismerhetetlenségig eltorzult, ám amikor visszavitték a rendőrkapitányságra, kis híján elájult, olyan rosszul lett.

Vissza kellett vinni a kórházba, ám miközben várakozott a folyosón, megjelentek támadói. Szép szóval, fenyegetéssel, homályos utalásokkal igyekeztek meg­győzni Bencét, hogy álljon el a feljelentéstől.

Az nem derült ki, hogy honnan tudták meg a nehézfiúk, hogy feljelentést tett a fiatalember, és azt sem, hogy ki árulta el nekik, hogy melyik kórházba vitték vissza.

Feljelentést tettek

Úgy tudjuk, miután sikertelenül agitálták a fiatalembert, néhány órán belül ők is elmentek a rendőrségre feljelentést tenni: mindannyian állították, hogy őket hatukat támadta meg a fiatalember, sőt egy látleletet is mutattak, amin súlyos sérülések voltak láthatók.

– Valóban súlyos sérüléseim lettek, annyira, hogy kórházba is kellett vinni – erősítette meg információinkat a fiatalember.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés miatt indított nyomozást az ügyben.

Nyomj egy megosztást!

.