Bejelentették, hogy november 27. én indul a Celeb vagyok ments ki innen, sőt mi több véget ért a hónapok óta tartó értelmetlen titkolózás is és bemutatták a szereplőgárdát, illetve az új műsorvezetőket. Új műsorvezetőket igen, mert Balázst és Vadon Janit nem engedte el a Rádió1, így a műsor történetében először mások vezetik majd azt. Az újakra nem nagyon vesztegetnénk szót, az egyértelmű, hogy az elődök nyomába sem érnek majd, mi inkább csak azért szurkolunk szívből, hogy legalább minimálisan képesek legyenek felnőni a feladathoz.

http://ocdn.eu/pulscms-transforms/1/SyXktkqTURBXy9mZjUyNTA3NWFiOGMzNzFmY2M0YWFlZmFhNTYwYWE3YS5qcGVnkpUDzQFkzLbNCZPNBWKTBc0DFM0BvA?full=1

Kiss Ramóna és Puskás Peti vezetik majd a műsort

Szóval mindjárt indul a túlélés a dzsungelben, a szereposztás nem tudni még, hogy mire lesz elég. A titkos fegyver nyilván Pumpás Gábor és a mostanra már jóval a 6o fölött járó Ciccolina. Ugye egyikük sem arról híres, hogy szégyenlős lenne a kamerák előtt, a gázsi meg eléggé magas, ki tudja mi alakul ki még ebből…

De félre a latolgatással, van ennél fontosabb hírünk is! Ugyanis Baukó Éva is látta a nagy bejelentést, illetve a sajtótájékoztatót. A jelenleg állástalan valósághős, aki az előző széria egyik tagadhatatlan motorja volt, megdöbbenve vette tudomásul, hogy teljes mértékben ignorálták teljesítményét a mostani beharangozóban. Nyílván ennek az oka az volt, hogy jelenleg a konkurenciánál van státuszban, de azért talán némi joggal nehezményezte, hogy annyi gusztustalan féreg lenyelése után még csak meg sem említették, mint a játék, majdnem győztesét.

Na ettől aztán Éva annyira felkapta a vizet, hogy talán egy kicsit óvatlanul, nekiállt és kiírta a Facebookra búját és bánatát. Amivel az volt a legfőbb gond, hogy olyan dolgokat is elmondott, amiket az RTL klub berkein belül egész biztosan titokban akartak volna tartani. Éva kitálalt, arról, hogy miként irányították általa a történéseket. Azt sem rejtette véka alá, hogy kik és mit ígértek neki, ha belemegy a játékba. Illetve az is kiderült, hogy mit is kapott azért, hogy a spontánnak beállított műsort a szerkesztők elképzelése szerinti mederbe terelje. Aki emlékszik tényleg Éva vitte az egész műsort, sőt még csupasz melleit is bevetette a megfelelő eredmény érdekében. De vajon mit kaphatott cserébe?

Íme, így tálalt ki Baukó Éva, ami miatt egészen biztosan komolyan fájhat most korábbi munkaadóinak a feje. Bónuszként a csupasz cicis videót is megmutatjuk:

Baukó Éva súlyos vádjai az RTL Klub ellen

Mi a magunk részéről azért várjuk a show-t és természetesen be is számolunk majd róla.

Nyomj te is egy megosztást!

.