Egy ismerősömön keresztül találkoztunk, majd Henrik felajánlotta, hogy legyek a személyi asszisztense…

Havas Henrik meglehetősen tömören reagált arra a vádra, hogy korábbi asszisztensét speciális módon szerette volna magáévá tenni egy kellemes délután, az irodájában.

Sz.rok bele! – zárta rövidre a témát a sztárriporter, aki igyekszik elintézni az ügyet azzal, hogy soha életében nem alkalmazta Évát, illetve sztorija nemcsak szerinte, hanem szakemberek szerint is egy jól felépített hazugság, és sablonszövegekből állította azt össze.

Éva könnyek között adott egy interjút, ahol megerősítette, hogy főnöke bizony meglehetősen különösen képzelte el a munkakapcsolatukat.

Rengeteg támadást kaptam, de ezeket már megszoktam az évek során. Ugyanakkor szeretném tisztázni, hogy tanúim is vannak arra, hogy Havas Henrik személyi asszisztense voltam. Henriknek volt egy Krisztián nevű sofőrje, aki mindenhova furikázta őt és szintén tudott rólam. Havas még Liptai Claudiának is úgy mutatott be, mint a személyi asszisztense, de amikor műsora volt a Story TV-n, a felvétel után ott is mindenki az asszisztenseként ismert meg. Nem tudom, hogy nem képes emlékezni erre. Ráadásul sem apám, sem egyik nagyapám sem volt téglagyár igazgató.

Már általában csak kettesben ültünk az irodájában, és akkor kitöltötte a kis bort, és elkezdte mesélni, hogy ő oda hozta föl a lányokat és hogy az milyen jó volt. Kérdezte, hogy mi a véleményem az an.lis szexről, mert azt ki kellene próbálnom vele. (…) Mindig azt hajtogatta, hogy „jaj, de Éva, a mai világban mindenki ilyen. Hát így nem lesz magából senki.

Később megígérte, hogy többé nem hozza fel nekem ezt a barátnő dolgot, másnap bementem dolgozni és azt mondta, itt az ideje, hogy elbúcsúzzunk egymástól.

Videó is van. Havas tanár úr ennek ellenére csak „Sz.rik bele!” – perelni nem szándékozik…

Így próbált meg bejutni Havas Henrik Baukó Éva popsijába, hihetetlen videó:

Havas Henriknek Baukó Éva popsijára fájt a foga

Havast egyelőre nem rúgja ki az ATV. De mivel Éva korábbi nyilatkozataival ellentétben a mostani eléggé nagy publicitást kapott, előbb, vagy utóbb biztosan rákényszerülnek, hogy foglalkozzanak kicsit komolyabban az üggyel, illetve a hírbe hozott tévés legendával. A napokban Molnár Anikó is jelezte a Facebookján, hogy vele is valami hasonló történt a Tanár úr társaságában. Ő egyelőre még vár a részletek nyilvánosságra hozatalával.

Nyomj te is egy megosztást!

.