http://vipzone.reblog.hu/files/megyeri.jpg?full=1

Megyeri Csillára vélhetően emlékeznek még páran. Ő az a műsorvezető, aki lerusnyázta nálánál sikertelenebb nőtársait. Illetve bazári majomnak nevezett egy apró kislányt annak öltözéke miatt.

Az egész jóra sikeredett Ázsia Expressz egyik szereplőjeként, barátjával együtt próbálja most megmutatni a könnyen felejtő közönségnek, hogy nem is akkora nagy tuskó ő, mint arról korábban a tévénézők meggyőződhettek. Igaz azt már bevallotta, hogy megszívatta a barátját a nemes cél érdekében és gyermeket ígért neki, csak teljesítsen minél jobban a műsorban.

Tovább árnyalandó érdekes személyiségét, a tegnapi adásban Vietnámban stoppolt, hogy elsőként teljesítse a feladatokat, aminek a része volt, hogy ingyen fuvart próbáljanak meg kicsikarni az erre nem igazán hajló ázsiai sofőröktől. A meglehetősen vallásos országban ezt a mi Csillánk úgy próbálta meg minél hatékonyabban megoldani, hogy a főutca forgatagában, a barátja szeme láttára előkapta a melleit és azokkal kecsesen integetve igyekezet megvesztegetni a döbbenettől kikerekedő szemű sofőröket. Vélhetően örökre meggyőzve őket, hogy Magyarországon vagy az édenkert van, vagy a nők valamilyen egészen más okból kifolyólag stoppolnak egy száll semmiben az út szélén.

A büszke hölgy később elmondta, hogy ők otthon sem szégyenlősek és a környező társasházak lakói amolyan moziféleségként élvezhetik amikor a befüggönyözetlen ablakuk előtt tök pucéran romantikáznak kopasz kedvesével. Ő legalábbis meg van győződve róla, hogy ez lehet mindenki számára az est fénypontja.

Így öregbítette a magyar nők hírnevét Megyeri Csilla Vietnámban:

Megyeri Csilla a melleivel sokkolta a vietnámiakat

Kiváncsian várjuk a folytatást és hogy a későbbiekben is lesz-e ehhez hasonló jogtalan előnyszerzési kísérlet. Vagy talán holnap már Cseke Katinka is a fenti módszerhez fog folyamodni, hogy megállítsa a hezitáló autósokat?

Nyomj te is egy megosztást!

.