http://vipzone.reblog.hu/files/zsuzsu4445.jpg?full=1

Pár napja megjelent egy interjú a Valóvilág egyik prominens szerkesztőjével, aki szerint a mai idők hívó szavának engedelmeskedve kellett az ide adássorozatot ilyen szinten átalakítani. (Nem akarnánk azt írni, hogy elb.szni, de az azért jobban árnyalná a lényeget….)


A felelős szerkesztő szerint egy VV4 típusú műsor már unalmas lenne a nézőknek. Ugye ebben volt VV Olivér, VV Béci, VV Szandika, VV Éva, VV Alekosz és még sokan mások. Ja az igaz, hogy nem dugtak benne, mint a nyulak és még nevetni is lehetet rajta, meg persze nem mellékesen kétmillióan is néztek egy adást alkalmanként. A mostani ugyan ennek alig 10 százaléka, de hát az új idők szava talán ezt diktálja.

Persze azt mégsem mondhatja, hogy totálisan elrontották már a válogatásnál az egész koncepciót. Valamiért azt gondolva, hogy azáltal, hogy egy rétegcsatornára száműzték az adást azzal csak és kizárólag a rétegnézők igényeit kell majd kielégíteni benne. Vagyis azokét a vélt érdeklődésű nézőkét, akik egy 18 éves kis fruska folyamatos ágyrajárásában találnák meg a napi izgalmat. Vagy a szinte egész biztosan félcédulás VV Zsuzsu összefüggéstelen fintor-kommunikációjáért rajongókét.

Esetleg a lassan százkilósra cseperedő állítólagos egykori sztriptíztáncosnő, VV Reni lenne a rétegnézők vágyálma? Aki folyamatos félelmetes hisztirohammal reagálta le, hogy elveszítette a nehezen megszerzett csokirudat? Netalán Ken baba, a csillámpóni, akinek záróizmai majdnem elengedtek, amikor tegnap este párbajra választották? Esetleg Hunor, a szépfiú lenne a rajongók szívének titkos favoritja, aki eddig a csúnyák között is csak a legcsúnyább lányoktól tudott egy kis élvezetre szerezni? Lacikáról most ne ejtsünk szót, mert ő a katasztrofális castingnak és az ott dolgozók szaktudásának olyan eklatáns példája, hogy ennél többet ehhez hozzátenni szükségtelen.

Adri lesz*pta Hunort, majd elment fogat mosni. A többiek szeme láttára



A remek előkészítésnek és a szakértelemnek hála a 3 valamilyen módon érdekes szereplő, aki műsort tudtak csinálni, már hazamentek. Radiccsal, Krisztiánnal a közutálat végzett, Csokit pedig VV Simonhoz hasonló módon egy eléggé ártalmatlan szituáció segítségével távolították el.

Na igen, amikor a Szomszédok című teleregény volt a heti jutalomfalat az országnak, akkor azért rajongtunk. Azt kell megenni, amit elénk raknak. Ha egy jól láthatóan szellemi kihívásokkal küszködő leányt mutatnak naponta a tévében, akkor egy idő múlva ő lesz a “rétegnézők” kulturális etalonja. Hovatovább, aki még esetleg torz grimaszok nélkül próbálna meg eredményesen a nézők kegyeibe férkőzni, az süket fülekre is talál. Ha nem vagy csillámpóni, esetleg sajnálatra méltó hisztikirálynő, akkor ebben a szériában már helyed nem lehet.

Hogy a Zsuzsu rajongók is megértsék: Nem azért eszik valaki lejárt szavatosságú tescós párizsit, mert az annyira finom lenne, hanem mert a téliszalámi az üveg mögé van zárva, a bélszín pedig talán sohasem létezett. Jó, igaz. Egy trash realityben miért is akarna valaki hét fogásos ebédet fogyasztan Zsolnai porcelán étkészletből? Egy sima chips és kóla combó is bőven elégnek kell, hogy legyen! Aki magasabb röptű élményekre vágyik, az menjen az operába és ott egészen biztosan nem kell lepukkant, elhízott huszonévesek világmegváltónak szánt ostobaságait hallgatniuk.

Szex, csalás, titkos paktumok! Elképesztő vádak az RTL-es Valóvilág ellen. Exkluzív interjú



De a Nézők többségének soha nem is voltak extra elvárásai. A Valóvilág mindig is indulatokat és érdeklődést indukált. Szerették és utálták. Mert műsor volt. Mert érdekes volt. Így, vagy úgy. Még akkor is, amikor VV Iza és VV Krisztián megköpködték egymást, de pár napra rá újra szerelembe estek. Életszagú volt a játék, lehetett a szereplőkkel azonosulni, elhatárolódni tőlük.

A mostani sorozatban a többség maximum azzal tud azonosulni, hogy ilyen béna társaságot csak keresve lehetett összeválogatni. Beleértve ide a mérhetetlenül bénázó Puskás Petit is, akinek a napi szerencsétlenkedését valakik valamiért mégis eltűrik a képernyőn.

http://vipzone.reblog.hu/files/puskas23.jpg?full=1

Felrebbentek olyan hírek, hogy ez lesz az utolsó. Nem lesz több Valóvilág. Talán azért, mert odafent a döntéshozók azt tapasztalták, hogy nem hoz már olyan számokat, mint régen és túl sok a gond is vele. Elvégre sokkal egyszerűbb a századik szappanoperát megvenni és leadni a műsorsávban. Sem törődni, sem gondolkodni, sem kreatívnak lenni nem kell vele. Elárulunk egy titkot kedves szerkesztőség és mindenki, akit illet: Néznénk mi. Néznénk mi akár folyamatosan is. Ez volt mindig is a legnagyobb érdeklődést kiváltó műsorfolyam a teljes kínálatot is beleértve. Mi csak tudjuk, hiszen hosszú évek óta írunk róla. De, amit most Valóvilág címszó alatt összebüfögtetek a képernyőre azért még a fizetést felvenni is alpári pofátlanság! Ha pedig esetleg a műsor végleges elsorvasztása volt a cél, akkor kár volt ennyit fáradozni. Elegendő lett volna az üres Villát mutatni 4 hónapig. Nincs nagy különbség azt kell mondanunk.

Egy lényegesen másabb és élvezhető folytatásban bízva, mindenkinek Boldog új évet kívánunk!

Nyomj te is egy megosztást!